2023.03.23. 12:48
Felújították az ászári katolikus templomot
Veres András győri megyéspüspök áldotta meg a felújított katolikus templomot és a plébánia közösségét. A Magyar Kurír Magyaros László plébános beszédére hivatkozva beszámolt arról, hogy a templom külső felújítása az összefogásnak köszönhető.
A munkálatok a Győri Egyházmegye hatmillió, Magyarország kormánya tizenötmillió, Ászár önkormányzata ötmillió, valamint az egyházközség egymillió forintos hozzájárulásával valósultak meg. A Szent György-templom Ászár középkori temploma helyén épült 1764–1766 között a tatai építőmester, Fellner Jakab tervei alapján. Tornyát 1778-ban, kapuját 1782-ben építették hozzá.
Tavaly márciusban a megyés püspök megszentelte az oltárt, majd megáldotta a Magyar Falu Programból és önkormányzati támogatásból felújított plébániaépületet, valamint a néhai ászári plébános, Hérics Márton-emlékszobát, melynek létrejötte az egyházközség és az Ászári Honismereti és Helytörténeti Egyesület összefogásának köszönhető.