Strandszezon

2023.03.29. 13:10

Döntött a testület: idén is kinyit a Fényes Fürdő

Idén is fürdőzhetünk a Fényes medencéiben. A tatai képviselő-testület szerdán többek között a Fényes Fürdő idei megnyitásáról is döntött.

G. D. V.

A sportmedence most zárva lesz, két másik medencét nyitják meg

Forrás: Fényes Fürdő/Facebook

A képviselő-testület március 29-én szerdán döntött tarról, hogy idén is kinyitnak a Fényesen a medencék. Ezzel együtt felkérték a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. vezérigazgatóját, Berczelly Attilát, hogy készítse el a strandfürdő 2023 évi üzemeltetésének költségvetését. A Fürdőben két medence nyit majd meg, az amorf,  és a pancsoló medence.

A testület ülésen Boglári Zoltán és Horváthy Lóránt képviselők is felszólaltak a fürdő megnyitása mellet, még ha az többletköltségeket is jelent a városnak. Boglári képviselő úr szerint sok tatai lakik társasházban, nekik nincs kertjük, nincs lehetőségük medencében hűsíteni magukat a nyári kánikulában. Ezért a városnak feladata ezt biztosítani. Horváthy képviselő úr pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fényes Fürdőhöz több szolgáltatása is kapcsolódik a városnak, hiszen a tanösvény és a Fényes Források is szorosan összefügg a fürdő működésével.

Michl József, Tata polgármestere pedig arról beszélt, hogy az előzetes kalkulációk szerint bruttó 70 millió forint körüli összeg lehet a medencék üzemeltetése, ehhez a fürdő mintegy 31 millió forint bevételt termel. Ezek a kalkulációk az előző éves adatok alapján készültek el. A városvezető elmondta, hogy Tata költségvetése jelenleg is tartalmaz 11 millió forintot a fürdő üzemeltetésére. A polgármester úgy gondolja, hogy a fentmaradó összeget kitermelik a tatai szálláshelyek, ahol a fürdőbe érkező látogatók megszálnak. 

- Kötelező feladatnak érzem, hogy a tataiak számára biztosítsuk, hogy medencés, szép, tiszta, körülmények között fürödhessenek. Sokaknak tudunk ezzel egy kis nyári plusz örömet a kikapcsolódásukhoz szerezni. Bár több környező településen is úgy döntöttek, hogy nem nyitják meg a strandot, de mi úgy döntöttünk, hogy ebben a nehéz helyzetben is szükségünk van erre - szögezte le a polgármester.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában