Felújítás

2023.02.14. 16:14

Ünnepre készülnek Császáron, már csak a könyvtár festése van hátra

Javában zajlik a felújítás a Császári Művelődési Ház és Közösségi Tér falai között. Az intézmény 2011-ben épült, de azóta nem zajlottak festési munkálatok.

Szalai Nikolett

Hamarosan befejeződnek a császári könyvtárban zajló munkálatok is, megszépült épület várja az olvasókat

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

A Magyar Falu Program keretében pályázott az önkormányzat művelődési ház felújításra, amelyen 10,5 millió forintot nyert. Ez tartalmazza az épület teljes festését, a színpad felújítását, a nagyterem ablakainak sötétítését, valamint eszközbeszerzést. Beke Gyöngyi, a település polgármestere kiemelte, a felújítás jelenleg 95 százalékban elkészült, már csak a könyvtár festése maradt hátra. A támogatást 2022 év elején kapta a település, a munkálatokat idén januárban kezdték, amelyeket egy-két héten belül be is fejeznek. Az épület különböző szakköröknek és foglalkozásoknak is otthont ad.

– Sajnos, most a rezsiárak emelkedése miatt kicsit korlátozottan működünk, csak a könyvtár van nyitva hetente két alkalommal. Ott tartjuk a szakköreinket is, arra a két napra, hétfőre és szerdára csoportosítjuk ezeket.

Decemberben adták át a megújult Nyitnék Óvodát. A főzőkonyha, majd az intézmény felújítása alatt a gyermekeket a művelődési ház fogadta. A rekonstrukció mellett új eszközök beszerzését is tartalmazza a támogatás, négy új laptoppal gazdagodott az intézmény. A felújított Császári Művelődési Ház és Közösségi Tér épületét március 14-én 14 órakor adják át a március 15-i ünnepség keretében.

Közösségi térként működik

A Császári Művelődési Ház és Közösségi Tér 2011-ben épült. Falai között kapott helyet a település könyvtára. Számos szakkör, foglalkozás, előadás színtere. A könyvek mellett játékok és babzsákfotelek is várják a település lakóit. De itt zajlik többek között a falugazdász összejövetel, illetve itt működik a családsegítő szolgálat is. Tavaly decemberben először tartották szabad ég alatt a falukarácsonyt, a korábbi években a közösségi ház adott otthont az év végi rendezvénynek. 

Császáron a közelmúltban több fejlesztés is megvalósult. A Magyar Falu Program keretében háromfunkciós egészségházat hoztak létre, ahol a háziorvos mellé beköltözött a fogorvos és a védőnő is, ami azért nagy jelentőségű, mert a korábbi rendelők nem feleltek meg a kor követelményeinek és a szakhatóságok előírásainak. 2020-ban az épület külső fejlesztésére 20 millió forintot, míg 2021-ben a belső átalakításra 31,8 millió forintot nyertek, amelyet az önkormányzat további 10 millió forint önerővel egészített ki. Négy utca belvíz­elvezetésére is sor kerülhetett mintegy 178 millió forint támogatásból, valamint további 40 millió forintot nyertek az óvodai főzőkonyha felújítására. Az óvoda fejlesztésére 2020-ban több mint 49 millió forintot kaptak. A pályázat eszközfejlesztést is tartalmazott, amelynek köszönhetően új játékokat kaptak a gyermekek. Az önkormányzat ehhez csaknem 9 millió forint önrészt biztosított. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában