2023.02.22. 17:30
Mire lesz és mire nem lesz érvényes a vármegye- és az országbérlet?

Januártól olcsóbban vásárolhatunk bérleteket
Forrás: 24 Óra
Fotó: K. L.
A kormány, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával és közreműködésével létrejövő új vármegye- és országbérlet-konstrukció révén az elmúlt három évtized legjelentősebb díjszabási fejlesztését hajtják végre a hazai helyközi közösségi szolgáltatók – áll a MÁV Zrt. sajtóközleményében.
Tatabánya–Budapest Déli pályaudvar viszonylatban jelenleg egy teljesárú havi, a második kocsiosztályra szóló vasúti bérlet 49 800 forint, a tanulói pedig 4980 forint. A Volánbusz esetében ez az összeg a Tatabánya-Kelenföld vasútállomás szakasszal egyezik meg, a Tatabánya–Budapest Déli pályaudvar közötti teljesárú havi bérlet 57 100 forint, míg a tanulói 5710 forint. A május 1-jétől bevezetendő ország- és vármegyebérlet ennél jóval kedvezőbb lesz.
Mire lesz érvényes?
Az új bérletek a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, valamint a Volánbusz járataira lesznek érvényesek. Az új 30 napos érvényességű vármegyebérlet 9450 forintba kerül majd, míg a tanulóbérlet 90 százalékos kezdvezménnyel váltható, 945 forintot kóstál. A havi országbérlet 18 900 forintba kerül majd, tanulóknak 1890 forintba. Akik rendszeresen átlépik a vármegyehatárt, érdemes tehát országbérletet váltaniuk.
Mire nem lesz érvényes?
A vármegye- és az országbérlet nem vehető igénybe helyjegyköteles vonatokon, első osztályon, továbbá a helyi közösségi közlekedési társaságok járatain sem. A Pest vármegyei bérlet, valamint az országbérlet a BKK járatain sem érvényes, ám Budapesten belül a helyközi szolgáltatók járatain lehet velük utazni.
Kik jogosultak diákbérletre?
Az országos, regionális és elővárosi járatokon az alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézmények nappali és esti tagozatos tanulói érvényes magyarországi diákigazolvány vagy az oktatási intézmény által kiállított igazolás birtoklása esetén bármely útszakaszon 50 százalékos menetjeggyel, illetve a lakóhely vagy tartózkodási hely és az oktatási intézmény közötti útszakaszon 90 százalékos kedvezményű bérletszelvénnyel utazhatnak.
A levelező tagozatos hallgatók esetében az érvényes magyarországi diákigazolvánnyal rendelkezők kizárólag 50 százalékos menetjegy váltására jogosultak a lakóhely vagy tartózkodási hely és az oktatási intézmény közötti útszakaszon. Kedvezményes bérlet a levelezős hallgatók számára nem jár.
Térítés
Fontos kiemelni, hogy a munkáltatók a teljes árú bérlet árának 86 százalékát térítik meg, így vármegyebérlet esetében mintegy 1300, országbérlettel kicsivel több mint 2600 forint saját költségen tudnak utazni az utasok. Az új bérletkonstrukciónak köszönhetően a munkáltatók, kis- és középvállalkozások utazási költségei is csökkenek.