Kutyákkal futottak, kerékpároztak és rollereztek a sárisápi Babályi-erdőben

„Gyerünk fiú, szedd össze magad, meg tudod csinálni, gyerünk, gyerünk!” – tüzelte fel kutyáját az egyik induló, aki a start után rögtön nekivágott volna a terepnek. Csakhogy hű társa nem vette a lapot: az állat többnyire ugrált, mintha éppen valamiféle kerékpáros játékot űznének, el is telt jó néhány másodperc, mire felfogta, hogy itt most komoly feladatot kell teljesítenie.

Voltak persze olyan kutyák is, akiket kevésbé kellett motiválni, sőt a rajt előtt némelyiket kissé vissza is kellett tartani. Az egyik nevező versenytársa például a bicikli első kerekét pécézte ki magának, a forgó alkatrész valósággal megbabonázta. A célnál egy szervezővel arról is beszélgettünk, hogy a szibériai husky-k jóval elszántabbak voltak, mint a szamojédek, és a hölgy azt is sajnálta, hogy kevés fogatos versenyző indult el.

– Hóban lenne az igazi! – mondtam, utalva arra, hogy ha a kupa nevéhez híven téli, havas csodavilág lenne, mennyivel hangulatosabb környezetben versenyezhetnének a sportolók. Egészen különleges lenne, ha alaszkai életérzés elevenedhetne meg a Babályi-erdőben, az ebek fogatok helyett szánokat húznának.

A kiírás szerint az ÉSZKSK-Hungary/Északi Szánhúzó Kutyások Sportklubja versenyén az előzetes nevezést követően bárki részt vehetett, fajtától függetlenül bármilyen kutyával. Hó ugyan nem volt, de a négy kilométeres etap útvonala a korábbi esők miatt helyenként igen saras volt és az erős szél is némileg nehezítette a résztvevők dolgát. Több kategóriát is meghirdettek, a kutyafogathajtás mellett volt canicross, vagyis kutyás futás, bikejöring, azaz terepkerékpáros, illetve dogscooter, tehát tereprolleres futam is.

A sportolók biztonsága érdekében a canicross kategória kivételével minden versenyszámban viselni kellett a sisakot, a szemüveget és a kesztyűt is, a kerékpárokra és a scooterekre távtartót kellett felszerelni. A kutyás futás esetében pedig a kutyán hámnak, a futón futóövnek, vagy beülőnek kellett lennie és a sportolóknak rugós kötéllel kellett összekötniük magukat az állatokkal.

– Az elején minden rendben ment, de a végén már úgy kellett motiválni... Egyszerűen nem tudom mi lelte, a kereszteződések is megzavarták, pedig minden ki volt szalagozva – mesélte lihegve társainak egy férfi, aki nagy hajrát nyomott a célegyenesben.

– Biztos még fiatal – vágta rá egy ismerőse nevetve.

– Hát nem tudom… Régen azért nem csinált ilyet – legyintett a versenyző, majd természetesen megsimogatta a kutyáját, aki kitartott mellette.

A kupán a nyelvtudást is bőven lehetett kamatoztatni, a parkoló kocsik között járva idegen nyelvű beszédre figyeltünk fel, ami nem volt véletlen, hiszen a versenyen osztrák, szlovák és szlovén versenyzők is indultak. Az éppen a rajtvonalhoz sétáló, németül beszélgető két hölgy örömmel fogadta a jókívánságot, a „viel Glück!” mondatomra kedélyesen mosolyogtak.

Egyébként a szervezők jóvoltából minden versenyző oklevelet és emléktárgyat is kapott, míg kategóriánként az első három helyezett díjazásban is részesült. Egyébként az útvonalat biztosító sárisápi önkéntes tűzoltók sem felejtik el ezt a napot: az egyik szlovén versenycsapat autója bezáródott, a kutyák és az eszközök bent ragadtak, az egyenruhások pedig gyorsan a segítségükre siettek.