Szavalóverseny

2023.02.12. 09:15

Istenes versfolyamot rendeztek a komáromi iskolában

A Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megrendezték az Istenes versfolyam gyerekeknek című szavalóversenyt.

K. D.

A diákokat Egyed Gábor készítette fel

Forrás: Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom/Facebook

A hagyományos programot a Szent Imre római katolikus iskola magyartanára, Egyed Gábor szervezte és bonyolította le. A tanulók, Petőfi Sándor Ha az Isten, illetve Szőke István Attila Magyar mécses című költeményének megtanulása közül választhattak. Kiemelték azt is: mindkét korcsoport első helyezést elért diákjai képviselhetik iskolájukat a márciusi egyházmegyei szavalóversenyen. 

A beszámolóban leírják azt is, hogy az 5–6. osztályos korcsoportban Molnár Sára 6. osztályos tanuló első, Vadas Zoé 5. a osztályos tanuló második, míg a szintén 6. osztályos Radó Eszter harmadik helyezést ért el.  Ebben a korcsoportban egy különdíj is gazdára talált.

Az 5. b osztályos Galambos Panka egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a szavalóversenyen, ezért szülei felvették, ahogy Panka mindkét verset elszavalja. A felvételt a versenyen lejátszották, majd a zsűri a kislány fáradozását és szép szavalatát nagyra értékelte, és azt különdíjjal ismerte el. A 7–8. osztályos korcsoportban Knoll Miklós első, míg Simon Alexa második helyezést ért el. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában