Közös a felelősség

2023.02.16. 18:17

Fecskeriadó: minden második madár eltűnt az ereszek alól Komárom-Esztergomban is

A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményében, amelyben emlékeztetnek: az utóbbi húsz évben a fecskék fele eltűnt Magyarországról. 

Vá. T.

Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára legalább minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megfordítása közös érdekünk. A tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket, megtervezni és engedélyeztetni a fecskebarát falfelújítást, felszerelni a „fecskepelenkákat”.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a műfészkek és az ezekhez szükséges sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok felkészülését az idei fecskevédelmi szezonra – áll a közleményben. Az egyesült emlékeztet arra, hogy a rovarok elleni biológiai védekezésben óriási szerepe van az állatoknak, például a fecskéknek és a denevéreknek.

Ezért is aggasztó a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződése. A hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás, és ami a legmeglepőbb, a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll

– írják, kiemelve: minden fecske legalább 1 kilogramm muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Az MME számításai szerint Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat, ami azt jelenti, hogy legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetben. 

Mint írják, az állománycsökkenés megállítását, megfordítását a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelmével, valamint az ezek mellé még március–áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint az ember–fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogást megszüntető „fecskepelenkák” felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával, ásóval, lapáttal függőlegesre faragásával segítheti a lakosság. 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában