Sikeres kertészkedés

2023.02.19. 14:38

A tokodiak megtudhatták, hogyan kell termékennyé metszeni

A minap a település gazdaköre, a Plantae Kertészet, illetve a Tokod Nagyközségi Könyvtár szervezésében tartott előadást az érdeklődőknek a könyvtárban Pánczél Edina agrármérnök, okleveles kertészmérnök.

W. P.

Szó volt arról is, hogy melyek a helyes metszési technikák, mekkora szárat kell hagyni ahhoz, hogy megfelelő arányú termést érhessünk el

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

Szépvölgyi Arnoldtól, a Tokodi Gazdakör elnökétől megtudtuk, hogy A sikeres kertészkedés alapjai című előadás a fő témák egyikével, a borászattal kezdődött. Szó volt arról is, hogy melyek a helyes metszési technikák, mekkora szárat kell hagyni ahhoz, hogy megfelelő arányú termést érhessünk el.

A Plantae Kertészet alapítója ezután kitért az ágyásokra is: felsorolta a három legelterjedtebb fajtát, a kapálásos, azaz hagyományos talajművelést, a kapálás nélküli, csepegtető berendezéssel ellátott agrofóliás kertet – ezzel van a legkevesebb munka és magas hozamok érhetők el –, illetve a magaságyást is. Utóbbi manapság egyre népszerűbb, melyet mulcsolással, szénázással, vagy mulcs nélkül trágyázva is gondozhatunk, ugyanakkor a helyhiány és a szűk parcellák miatt alaposan meg kell gondolni, hogy milyen növényt szeretnénk termeszteni.

Pánczél Edina azt is elmondta, hogy egyes fajokon belül érdemes többfélét, tehát korai és kései változatot is választani, ezáltal időszakonként is lehet szüretelni. A kártevőkre való tekintettel a fák, bokrok esetében a drágább, de ellenállóbb fajtákat, míg a magoknál a drágább hibrideket érdemes megvásárolni. Permetezés során ügyelni kell a kertkultúrára és olyan szereket szabad használni, amelyeket méhbarátként tartanak nyilván. Sőt, a méheknek tápanyagnövényeket is érdemes ültetni, hogy így segítsük a beporzást.

Pánczél Edina az előadás során arról is beszélt, hogy kert létesítésénél ügyelni kell a tervezésre, le kell mérni azt, hogy mekkora területünk van, előre ki kell találni, hogy mit szeretnénk vetni. A veteményest megfelelően kell kialakítani, illetve művelni, a metszést pedig érdemes nagyon alaposan megtanulni. A növényvédő szerek használatánál törekednünk kell a megfelelő arányra, hiszen az előírtnál sem kevesebbet, sem többet nem szabad permetezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában