Verseny

2023.01.21. 11:42

Készülnek a Pálinkás Estékre Gyermelyen

Tizenharmadik alkalommal szervezik meg a Gyermelyi Pálinka Estés programokat.

S. G.

Nagy Attila főszervező, a Magyar Magánfőzők Pálinka Egyesületének elnöke elmondta: folyamatosan érkeznek a pálinkák a bírálatra. A hagyományokhoz híven határon túli nevezők is vannak. 

A minősítésre szánt pálinkákat február 13-áig lehetett leadni fél literes, szépen felcímkézett üvegekben, eredetigazolással együtt. A vármegyénkben négy, az országban pedig további négy helyen várták személyesen a nevezőket. A szervezés mára finishez ért. A zsűri több asztalnál végzi majd a minősítést február 18-án, szombaton reggeltől, a gyermelyi iskola iskola aulájában. A program ezúttal is nyilvános, azaz az érdeklődők betekintést nyerhetnek 11 és 13 óra között abba: miként végzik tevékenységüket a bírák, hogyan tudnak akár 50-60 mintát is végigkóstolni. 

A minősítést szakképzett, tréningezett, a Pálinka Nemzeti Tanács által elfogadott listán szereplő pálinkabírálók végzik, Béli Géza pálinkamester, a Pálinka Kollégium alapító tagjának vezetésével. Tizenhat kategóriában válasszák ki a jók közül a legjobbakat, a kategória győzteseket. 

A látványos díjátadásra február 25-én, szombaton 17 órakor kerül sor a sportcsarnokban a Pálinka Esten. A disznótoros vacsora mellett lesz gyermelyi tésztás desszert, s a díjnyertes nedűket is végig lehet majd kóstolni. Gyermely legfinomabb pálinkájának kiválasztására pedig közönségzsűri segítségével történik. 

A programon részt vesz több Kárpát-medencei Pálinka Lovagrend, s műsort adnak a gyermelyi általános iskolások, fellép az Ágas-bogas zenekar. Az est fővédnöke Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke. A rendezvény bekerült a Megyei Értéktárba is kulturális örökségként.

„Megyei Értéktárba került a Gyermelyi Pálinkás program” 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában