Ostorcsapások

2022.12.31. 14:08

Szilveszteri csergetéssel zárták az óévet Tatabánya felett a hagyományőrzők (képek)

Csikós- és pásztorruhába öltözött hagyományőrzők vonultak a Turul-szoborhoz a 2022-es esztendő utolsó reggelén, hogy rendhagyó és mindenképpen látványos módon: ostorcsapásokkal búcsúzzanak 2022-től.

Wágner Zsanett

Ostorok csattogásával búcsúztak 2022-től a Turulnál

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

A Cséphadaró hagyományőrző egyesület Nagysápról, Komáromból és Környéről érkező betyárjai már negyedik alkalommal tartanak óévbúcsúztató csergetést a „gonosz és ártó hatalmak” elűzése miatt. Látványos egyben hangos produkciójuk kezdete előtt a Himnusz dallamait játszották felvételről Tatabánya felett, a Kő-hegyen.

Amikor eljött a várva várt pillanat, már csattogtak is az ostorok, durrogtak a fegyverek. A betyárok közös munkáját, amely néhány percig tartott, taps zárta, végül pedig közös fotóra is összeálltak a tagok. Nem csak lapunk kedvéért, hiszen érdeklődők is szívesen készítettek felvételeket Palotai Attilával, a nagysápi bajuszkirállyal.

– Az újévi ostorropogtatásnak, az úgynevezett csergetésnek, háromszáz éves hagyománya van – elevenítette fel az ismereteket Palotai Attila, aki szerint főként Hajdúszoboszlón ünnepelnek ily módon Szilveszter napján. Elmondta: az ott élő ősök 1559. december 31-én tehénharangszóval és ostorropogással riasztották el a Szoboszlót fenyegető török sereget, így nem kérdés, hogy a hadi sikerre méltó megemlékezést tartanak az ott élők.

A tatabányai helyszínt követően tovább is indult a szervezet, hogy Cegléden is megidézzék a múltat és elbúcsúztassák 2022-t.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában