2022.12.19. 13:00
Nyílt Napot szervezett Tatán a soproni egyetem
Idén is Nyílt Napot szervezett a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara Tatán a Piarista-rendházban, a Tatai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban (KFKK).
A tata.hu beszámolója szerint az eeményen Acsainé Dávid Ágnes, a Tatai Rend-ház Kft. ügyvezetője, a Tatai KFKK vezetője, valamint Dr. Simon István Ágoston, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar oktatási dékánhelyettese köszöntötte az érdeklődőket. Mint elhangzott, a jövőben nem lesz követelmény az emelt szintű érettségi, ezért remélik, hogy bátrabban jelentkeznek majd azok is, akik már a kisgyermeknevelésben dolgoznak, hiszen az az eddiginél nagyobb szerepet fog kapni az egyetem az alkalmasság vizsgálatában. A tatai Nyílt Nap programjában sor került a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar és képzési portfóliójának bemutatására és a felvételi eljárással kapcsolatos információk ismertetésére, emellett pedig a jövő hallgatói megismerkedhettek a Piarista Rendház épületével is.