2022.12.20. 11:39
Képeken a segítség: mélyszegénységben élő idősek kaptak tűzifát, élelmiszert, ruhát
Gyűjtés indult december elején 33 mélyszegénységben élő idős ember megsegítésére. Három hölgy, Honosiné Máhr Ágnes, Gelbmann Csenge és Tálosné Rozsinszky Rita szervezte meg, hogy segítség érkezzen még karácsony előtt a megyeszékhelyen és környékén a rászorultakhoz.

A 75 éves néni az élelmiszereket veszi át a három főszervezőtől
Forrás: 24 Óra
Fotó: Flajsz Péter
Honosiné Máhr Ágnes, Gelbmann Csenge és Tálosné Rozsinszky Rita először végiglátogatta azokat, akik a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények (TJ ESZI) Család- és Gyermekjóléti Központ és Segítő Szolgálatok szakemberei szerint szinte már-már kilátástalan helyzetbe kerültek. A három hölgy sok megdöbbentő élethelyzettel találkozott.
Arra kértek minden jó szándékú céget és magánszemélyt, hogy Tatabányán a Ho-Máhr Trans Kft. és a Gelbmann Kft. telephelyére, Tatán pedig a Veranda étterem melletti gyűjtőpontra vigyék különféle tárgyi adományaikat. Nagyon sokan teljesítették a kérést.
December 20-án, kedden útnak indultak Tatabánya és Vértesszőlős határába, az utóbbi településhez tartozó Baromállás-dűlőbe. Először Staudinger Csaba fogadta háza előtt a kis konvojt. Tűzifát, ágyat, meleg ruhákat és takarót, élelmiszert, ásványvizet kapott.
– Szép lesz a karácsonyom! – mondta meghatottan búcsúzáskor. Ezután Ágnes, Csenge, Rita és segítőik még több helyen is megálltak, ahol hasonló körülmények között élő idős embereknek változtatták boldoggá a napját. A tervek szerint még az ünnep előtt minden megérkezik azokhoz, akiknek megígérték. A szervezők kérésére a számos segítő közül a legnagyobbakat kiemeljük: a komáromi Foxconn, a VOSZ megyei szervezete, a tatabányai Gelbmann Kft., a Vérteserdő Zrt., a Ho-Máhr Trans Kft. és nem utolsó sorban a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények (TJ ESZI).
Hatalmas örömet okozott a segítség Baromállásdűlőben
Fotók: Flajsz Péter