Kellő intézkedések

2022.12.16. 19:23

Járműveit és munkavállalóit is felkészítette a télre a Volánbusz

A Volánbusz minden évben kiemelt figyelmet fordít a téli felkészülésre, a járműállományt és a közszolgáltatást nyújtó munkavállalókat is felkészítik a megváltozott út- és látási viszonyokra.

Vá. T.

Forrás: Volánbusz Zrt./Facebook

Volánbusz Zrt. a hivatalos honlapján adott ki a téli felkészülésről közleményt, amelyből kiderül, hogy a társaság autóbusz-vezetői minden évben oktatáson vesznek részt a téli közlekedés veszélyeinek és a téli üzemeltetés előírásainak témájában. Évente mintegy ezer autóbusz-vezető speciális vezetéstechnikai tréningen vehet részt a Hungaroring tanpályáján is – írták.

Jelezték, hogy a vállalat az autóbusz-állomások és a műszaki telepek hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkálatait is előkészítette, illetve feltöltötték a csúszásmentesítő anyagok készleteit is. A közlekedési cég ősszel előre meghatározott ütemterv szerint ellenőrzi autóbuszait – emlékeztettek.

Hozzátették: kiemelten figyelnek a gumiabroncsok állapotára, a nemzetközi járatokhoz használt járműveiket sáros és havas utakon is megfelelő menetbiztonságot nyújtó abroncsokkal szerelik fel; a belföldi járatok jellemzően négyévszakos gumiabroncsokkal közlekednek. Arról is beszámoltak, hogy az autóbuszok kizárólag működőképes fűtőberendezéssel közlekedhetnek, továbbá a műszaki telephelyeken fagyszolgálat működik, hogy a járatok időben, biztonságosan indulhassanak.

A cég szerint a biztonságos közlekedést nagymértékben segíti a flotta modernizációja is: a négy évvel ezelőtt indított járműfiatalítási program keretében eddig mintegy 1820 autóbuszt állítottak forgalomba, és a jövő év első részében további több mint 300 új jármű érkezik a flottába.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában