2022.12.20. 14:39
Forralt bor és kézműves vásár folyt Császár szívében
A Szülői Munkaközösségek szervezték az óvoda és iskola javára az a jótékonysági vásárt, amelyen december 17-én délelőtt és az este érezhették jól magukat a császáriak.
Forrás: beküldött
A december 17-i élménydús napon olyan kézműves dolgokat árultak Császáron, amelyek a szeretet ünnepéhez köthetők: apró ajándékokat, grincsfát, karácsonyi dekorációkat, asztali díszeket. Délután négy órakor kezdődött a falukarácsony, amelyet idén először tartottak a szabad ég alatt, ugyanis a korábbi években a Közösségi ház adott otthont az eseménynek.
A polgármester köszöntője után a református lelkipásztor és katolikus plébános olvasta fel az igét, mondott imát és áldást, majd az óvodások és iskolások műsora következett, ami főként zenés volt – tudtuk meg Beke Gyöngyitől. A település polgármestere azt is hozzátette, hogy ezt követően az önkormányzat vendégül látta a jelenlévőket.
– Mivel nagyon hideg volt, jólesett a forró tea és a forralt bor a résztvevőknek, akiknek karácsonyi süteményekkel is kedveskedtünk, plusz a helyi pékség friss pogácsájával és édes süteményével is megkínáltuk őket – fűzte hozzá a településvezető.