Hagyományőrzés

2022.12.12. 12:57

Együtt ünnepeltek a megyében élő nemzetiségek Oroszlányban

Megyei nemzetiségi napot szervezett a Komárom-Esztergom Megye a Nemzetiségekért Alapítvány advent harmadik vasárnapján az oroszlányi II. Rákóczi Ferenc Kultúrházban.

W. Zs.

Jól érezték magukat a gála résztvevői

Forrás: beküldött

 A megjelenteket Szabó István Lajosné, az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte. Mint mondta, külön öröm, hogy csaknem 200-an megtisztelték jelenlétükkel az eseményt. Megyénkben a szlovákokon kívül német, görög és roma nemzetiségek élnek, közülük kiemelkedő az oroszlányiak hagyományápolása.

Lazók Zoltán polgármester gondolatait a „Bránicka” Szlovák Gyermek Néptáncegyüttes műsora előzte meg, majd a városvezető szavai következtek. – A magyarok és a szlovákok évtizedek óta békében, barátságban élnek településünkön. Tisztelik és becsülik egymást, mint a jó szomszédok. Részt vesznek egymás rendezvényein, kölcsönösen segítenek egymásnak. Azt gondolom, hogy példát mutatnak arról, hogyan élhet egymás mellett két különböző népcsoport – fogalmazott Lazók Zoltán. Az oroszlányi csoport hagyományőrző képet közvetít a nemzet, és a felnövő nemzedéknek. Napjainkban minden lehetőség biztosított arra, hogy a nemzetiségek megőrizzék identitásukat, ma már több civil szervezet is feladatának tartja a kapcsolatok erősítését.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Romanek Etelka, a szervező alapítvány kuratóriumának elnöke is megerősítette beszédében a nemzetiségi önkormányzatok fontos feladatát és szerepét. A prominens személyek közösen gyújtották meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját, melyhez Farkas Etelka evangélikus lelkész fűzött megható gondolatokat.

Kalácskatánc
A rendezvény kulturális blokkját népdalok, egyházi és karácsonyi énekek színesítették. Fellépett a Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Dalkör és a „Maticiar” Garamkovácsi férfi énekkar, végül kedves vendéglátással ért véget az esemény, miközben a vágsellyei Horváth Károly felelt a báli hangulatért. Az eseményen elnöki dicséretet kaptak a Kalácskák, vagyis a „Bránicka” Szlovák Gyermek Néptáncegyüttes, akik tizenegy esztendeje hirdetik a hagyományápolást.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában