2022.12.06. 17:30
A templom egere okozhatta a kocsi templomtüzet - helyszíni fotók
Kigyulladt a kocsi református templom födéme hétfőn este. A kiemelt tűzesethez négy autóval érkeztek a lánglovagok. Egyelőre nem tudni, hogy az istentiszteleteket hol fogják tartani.

A tűz következtében mintegy 20 négyzetméteren sérült a templom födémszerkezete
Fotó: Novotni Ákos
Büszkén mered az ég felé a református templom tornya Kocson. Az impozáns épület a téli napfényben is tiszteletet sugározz magából. Belülről azonban súlyos sebeket szerzett.
December 5-én hétfőn este fél kilenckor érkezett a riasztás a segélyhívóra. Nagy Péter, a templom lelkésze először csak a füstszagot érezte meg a feleségével. Mikor kiment az épületből és lámpával megvilágította, lehetett látni, hogy a cserepek közül száll az ég felé a füst.
– Tüzet nem láttam, de a füstnek valahonnan jönnie kellett, azonnal hívtam a segélyhívót - emlékezett vissza a lelkész, aki ekkor még nem tudta, hogy milyen nagy a baj. Végül négy egység érkezett ki a helyszínre, ugyanis a közelben levő épületek miatt kiemelt tűzesetnek tekintették az esetet. Ha nem veszik időben észre és kezdik meg az oltást, a templom teteje is megsemmisülhetett volna. Sőt a közelben levő óvodára és a lakóházakra is átterjedhetett volna a tűz.
Tűz volt a kocsi református templomban
Fotók: Kis Róbert tű. zls.– Kiderült, hogy a torony felöli karzat fölött bal oldalon ég a födém. Az oltás és a vizsgálatok miatt a tűzoltók a karzat fölött végül mindkét oldalon megbontották a födémet. Az oltáshoz használt víz pedig a padokat áztatta szét, még mindig folyik belőlük a víz - mutatta a károkat a lelkész, akinek azt mondták a tűzoltók, hogy feltehetően elektromos zárlat okozhatta a tüzet.
- Még várjuk a tűzvizsgálók szakvéleményét, de az oltásban részt vett tűzoltók szerint a templom egere megrághatta a vezetékeket, ami zárlatot okozott, a szikra pedig tüzet. A szakértők mondják meg azt is, hogy használható-e egyáltalán az épület, a biztosító szakemberét is meg kell várnunk a károk felméréséhez. Összehívtunk egy presbiteri ülést, ahol megvitatjuk a lehetőségeinket. Az biztos, hogy istentisztelet nem fog elmaradni, az ünnepre tervezett programokat is szeretnénk megtartani - szögezte le a tiszteletes.
A szigetelés gyulladt meg
A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a református templom tetőszerkezet alatti hőszigetelése mintegy húsz négyzetméteren égett, amit a helyszínre érkező komáromi és tatabányai hivatásos, nagyigmándi önkormányzati és kocsi önkéntes tűzoltók vízsugarakkal, kézi szerszámok segítségével eloltották a lángokat. Az egységek az utómunkálatok során megbontották a tető szigetelését és megszüntették az izzásokat. A tűzeset során senki sem sérült meg. A tűz keletkezésének körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálják.