2022.12.17. 14:33
A karácsony jegyében kézműveskedtek a gyerekek Esztergomban
Karácsonyi alkotóműhelyre hívták a családokat szombaton az esztergomi Duna Múzeumba. A hosszú évek óta ezen adventi időszakban tartandó programban díszes sütemények és karácsonyi díszek kerültek a munkaasztalokra.
A karácsonyi alkotóműhelyben kreatív munkában bontakozhattak ki a résztvevők
Forrás: 24 Óra
Fotó: Pöltl Zoltán
A Duna Múzeum épületegyüttesén belül két helyen is alkotóműhely programokkal várták az érdeklődő gyereket és szüleiket. A korábbi évek népszerű adventi koszorú készítése után ezúttal a karácsonyi kiegészítőkre került a hangsúly. A foglalkoztatóteremben az adventi, karácsonyi édességek, finomságok elkészítését lehetett gyakorolni a kreativitás jegyében. Természetesen ez a program valamelyest több lánygyermeket vonzott, mint fiút, de utóbbiak is lelkesen vetették bele magukat a süteménykészítés „tudományába”.
Mindehhez a múzeum alapanyagokat, tehát lisztet, mézet és további matériát biztosított, illetve olyan magocskákat, melyekkel fel lehet díszíteni a különféle formájú édességeket. Ugyancsak az intézmény kínálta a különféle formákat, melyekkel a karácsony jellegzetes sablondíszeivé lehetett alakítani a kinyújtott tésztadarabokat. Aki pedig saját tervezésű formára kívánta alakítani süteményét, arra is lehetőség volt: ekkor előtte papírból vágták ki az egyéni formát, majd aszerint készült el mézeskalács dísz. A gyúródeszkák mellett így egymás után formálódtak a rénszarvas, harang, csillag és fenyőfa alakú sütik. A gyerekek által készre gyúrt és feldíszített mézeskalácsokat helyben sütötték ki, így azokat az alkotó kicsik és szüleik is megkóstolhatták.
A létesítmény egy másik pontján, a Duna Múzeum Európai Közép Galériájában ünnepi díszek készültek, így többek között olyanok, melyeket szintén az intézmény munkatársai segítségével állítottak össze, készítettek el a gyerekek. A szorgos és ügyes kezek nyomán számos ablak- és asztali dísz készült el, illetve olyan karácsonyhoz kapcsolódó stilizált mintájú, alakú méhviasz-gyertyák, mesefigurák és ékek is, melyeket akár a fenyőfára is fel lehet majd akasztani a többi, megszokott dísz mellé. Akinek pedig még mindig volt ihlete, karácsonyi képeslapot alkothatott, egyéni rajzzal díszítve.