Idősek napja

2022.10.03. 14:10

Szekeres Adrien fellépésével lepték meg a dorogi nyugdíjasokat

Mintegy száznyolcvan nyugdíjas vett részt a József Attila Művelődési Házban az idei idősek napi rendezvényen, ahol meglepetésvendégként Szekeres Adrien Artisjus-díjas magyar énekesnő, dalszerző lépett fel.

Walczer Patrik

Szekeres Adrienn több dallal is kedveskedett az időseknek

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

A rendezvényen elsőként Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a jelenlévőket, majd azt mondta: lehet bárhová járni iskolába, lehet bármit tanulni, a legjobb tanító maga az élet. Véleménye szerint a szépkorúakat mindenre megtanította az élet: a hölgyeket arra, hogy hogyan teremtsenek otthon családias hangulatot és megfelelő légkört, a férfiakat pedig arra, hogyan kell a megfelelő hátteret biztosítani. 

Dr. Tittmann János polgármester hangsúlyozta: amikor az idősek világnapján összejövünk és tiszteletüket fejezzük ki egymás iránt, akkor értjük meg igazán, hogy a nyugdíjasok életük során milyen értéket hagynak maguk után. A rendezvény további részében Szekeres Adriennre figyelt a közönség, aki több híres dalával is kedveskedett az időseknek, sőt, egy-egy slágerét közösen énekelte el velük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában