Derűs Alkony Nyugdíjas Klub

2022.10.18. 13:36

Solymos Tónival együtt énekelték a slágereket Tardoson

Megannyi nagy sláger zeneszerzője, előadója, az Express együttes volt gitárosa, énekese szórakoztatta a településen élő időseket.

Petrik József

Forrás: Tardos Község/Facebook

Amikor a Derűs Alkony Nyugdíjas Klub megalakulásának harmincadik évfordulóját ünnepelték, a meglepetésvendég megbetegedett, így elmaradt a plusz ajándék. Most viszont, a Vízvári Árpádné klubvezető és Csabán Tibor kulturális szervező által „kiválasztott” vendég teljesítette a korábbi meghívást. Solymos Tóni, a valamikori Express együttes frontembere és zenésztársa, Magyar Csaba zeneszerző, szövegíró, billentyűs érkezett a településre.

A fellépés előtt Tóni – ő kérte, hogy így szólítsák – elmesélte, nagyon sajnálta, hogy le kellett mondania az előző fellépést, illetve programot, de őt is utolérte a Covid. Szerencsére gyorsan és szövődmények nélkül túlesett a betegségen. Ám így most, az eseményre, a nyugdíjas klub tagjain kívül, mások is eljöhettek nosztalgiázni. Kiderült viszont, hogy negyvenöt perc nagyon kevés az Express együttes repertoárjának bemutatásához, de a legnagyobb sikerű nóták közül így is jó néhány felcsendült úgy, hogy a jelenlevők is bekapcsolódtak az éneklésbe...

Tóni örömmel látta, hallotta, hogy a nézőtéren ülők ismerik a dalokat, bár ennek – szerinte – egyetlen oka van, a kor, mármint aki ismeri a dalszövegeit, az valószínűleg elmúlt már negyven. Az előadóművész meg is dicsérte az alkalmi kórust.

Solymos Tóni Tardos
A közönséget maradéktalanul kárpótolta a koncert
Forrás: Tardos Község/Facebook

A dalokat összekötő sztorik, kulisszatitkok is hozzájárultak, hogy az este még kellemesebb legyen. A slágerek elhangzása után a dedikálás, a fotózás sem maradhatott el. Készültek a selfiek, fényképek a rajongókkal, akik között voltak olyanok, akik évtizedek óta várták ezt a lehetőséget. Mindenki jól érezte magát, persze a nézők szívesen eltöltöttek volna még egy-két órát Tónival és az Express dalaival. Megegyeztek abban – az előadó és a publikum –, hogy máskor is találkoznak.

Tardoson bíznak benne, hogy a fűtési szezon után ismét lesz lehetőség színvonalas programokat összehozni, hiszen az elmúlt bő egy évben fellépett a településen Bródy János, Csepregi Éva, Hobo és most Solymos Tóni is.

A Derűs Alkony Nyugdíjas Klub meglepetésvendégének fellépést a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában