Alkotások

2022.10.01. 15:53

Könyvtáros rajzaitól ékes a tárkányi művelődési ház nagyterme is

Idestova 27 éve dolgozik a kultúrházban Farkasné Lengyel Katalin könyvtáros. A tárkányi közélet egyik meghatározó alakítója a feladatokról, emlékekről, és hobbijáról mesélt lapunknak.

Raffael Veronika

Forrás: 24 Óra

Fotó: R. V.

Húsz éve képviselő, emellett a Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének vezetőségi tagja, de látássérült mivolta révén a Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei Egyesületénél is tevékenykedik. A teljesség igénye nélküli titulusok, amelyek egy személyben, Farkasné Lengyel Katalin könyvtárosban öltenek alakot. A makói születésű Katalin kérdésünkre elárulta: 1996. július elseje óta ahol tudott, segített.

– A kezdetek óta a helyi közösség tagjának érzem magam. Először az óvoda szülői közösségében tevékenykedtem, ahová a gyermekem járt, előtte a postán helyettesítettem. Ez után adódott egy lehetőség a könyvtárosi pozícióra. Szerettem a könyveket, az embereket, így megpályáztam az állást. 2010-is Vörös István volt a ház igazgatója, azonban a távozása révén rám maradtak a feladatok, melyek kapcsán folyamatosan képeztem magam – emlékezett vissza.

Az évek alatt számos emlék született, a könyvtáros azonban büszkén árulta el: a munkája gyümölcse megvan.

Persze sok a munka, de ha pár napra pihenni megyek, már azt érzem, hiányzik a könyvtár.

– árulta el Katalin, akinek a fő célja, hogy a lehető legtöbb módon csaljam be a lakókat a házba.

– A Kreatív Szakkörön gyöngyfűzéssel foglalkoztunk. A koronavírus alatt sem tétlenkedtünk: megalakítottam a Vers és Könyvimádók online csoportját, a Dallamok Szárnyán csoportot is, ahol népi hagyományokról osztok meg információkat. Ha már hagyomány: több éve működik a Hóvirág Népdalkör is, ahol jelenleg éppen kevés a létszám, de ide is nagy szeretettel várom az új, dalszerető tagokat. A Digitális Jólét Program mentora is vagyok, így ha valaki betér hozzám, akár nyomtatni, scannelni, vagy e-mailt küldeni szeretne, segítek neki. 2018-ban pályáztunk a programban, melynek segítségével egy kivetítőt és egy nyomtatót is kaptunk – részletezte.

Minden alkalomra készít plakátot

Munkája során Farkasné Lengyel Katalin a legapróbb részletekre is figyel: a falu minden programja úgy jut el a tárkányiakhoz, hogy egy általa rajzolt plakátokon olvasható az információ.

– A témák egyszer csak megjelennek előttem, és meg is rajzolom őket. Molinókat, plakátokat készítek, megszámlálhatatlan van már. A büszkeségem a művelődési ház nagytermében lévő, azon a molinón Tárkány látványosságai szerepelnek. Megtiszteltetés, hogy alapdarabbá vált ebben a közösségi térben. Nekem ez egy hobbi, ezek a nagy rajzok számos technikával készülnek, használok zsírkrétát és festéket is. A képeken természeti motívumok vannak főként, egy nagyobb rajz fél nap alatt elkészül. Általában annyira lelkes vagyok, hogy megszakítás nélkül készítem el őket – árulta el.

Tárt karokkal vár mindenkit

A könyvtárosi feladatok mellett a falu programjainak szervezőjeként is rendszeresen közreműködik Farkasné Lengyel Katalin. Elmondta: a közös tevékenységekkel mindegyik korosztályt szeretné megmozgatni.

– Minden lehetséges alkalommal szeretettel várom a legkisebbeket, akikkel nagy öröm foglalkozni. Rendszeresen mesét olvasunk, kézműveskedünk, filmet nézünk. Ahová lehet, az iskolásokat is várom, igyekszem minden területen felkelteni az ő érdeklődésüket is. A tavalyi év fókuszában a környezetvédelem állt, azt veszem észre, hogy a házban rendelkezésre álló elektronikai eszközökkel kapcsolatos programokban szívesen részt vesznek a tematikus alkalmakon. Az idősebb korosztályt is igyekszem a lehető leghatékonyabban elérni – fejtette ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában