Szeniorok

2022.10.10. 14:08

Mozgás, öröm, agytorna fotókon: nem a húszéveseké volt a tánc a KlapkArénában

Szenior örömtáncosok találkoztak egymással a Monostori erőd KlapkArénájában. A hétfői program jó hangulatban, sok beszélgetéssel és még több tánccal telt.

Körtvélyfáy Dina

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

Illés Ildikótól, a komáromi szenior örömtáncosok oktatójától megtudtuk, már régóta tervezték, hogy ebben a városban is szerveznek találkozót. Ezúttal több mint húsz településről érkeztek egyetlen hívó szóra az eseményre, például Budapestről, Felvidékről, Gödről, Tatáról és Tatabányáról.

A résztvevőket Hajnal Dóra önkormányzati képviselő köszöntötte, aki úgy fogalmazott, az örömtánc a közösséghez tartozás élményét adja a csoportok tagjainak. Hozzátette, a városnak rendkívül fontos ez a találkozó, és abban reménykedett, a nem Komáromból érkezők is visszatérnek majd a településre családjaikkal, barátaikkal, hogy felfedezzék további értékeit. Ezt követően Vizeli Csaba, a Monostori Erőd Nonprofit Kft. ügyvezetője házigazdaként üdvözölte az időseket.

Illés Ildikó azt is hangsúlyozta, ezeken az alkalmakon arra szeretnék felhívni a figyelmet, milyen sok jótékony hatása van a szenior örömtáncnak. Sokan mondják például, hogy könnyebben mozognak, lépcsőznek a foglalkozások hatására. A tánc mindkét agyféltekét működésre serkenti, hiszen a koreográfiákat meg kell jegyezni, ezzel pedig a demencia is késleltethető. Kellemes, fülbemászó zenékre rophatják, táncolnak tangót, szambát, keringőt, polkát, körtáncokat, páros táncokat. Illés Ildikó hozzátette, sok neves előadó is hozzájárult ahhoz, hogy egy-egy számukra táncolhassanak. Egyik táncoktató kollégája, Radvánszki Edit például Zoránt kereste meg, aki azonnal azt válaszolta, neki megtiszteltetés, ha az ő muzsikájára táncolnak.

Az eseményen azt is megtudtuk, a szenior örömtáncot Nyugat-Európában már ötven éve ismerik, hazánkba azonban körülbelül öt éve gyűrűzött be. Komárom az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez, a város vezetése pedig azonnal felkarolta azt. Egyre több csatlakoznak hozzájuk, nyáron ünnepelték ötödik születésnapjukat. Mottójuk: 

Mozgás, öröm, agytorna, 

de már egyre többször hozzáteszik azt is: Együtt jobb, együtt könnyebb. A csoportoknak közösségformáló ereje van, közösen járnak színházba, kirándulni, barátságok szövődnek a tagok között, hiszen rengeteg közös témájuk van. Aki kedvet kap a csatlakozáshoz, bátran megteheti, hiszen befogadó közösségek várják az időseket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában