2022.10.09. 15:55
Menhelyi csodakutyával vágtunk neki a nem mindennapi versenynek
Ismét kutyás akadály- és futóversenyt szerveztek Piliscséven. A Hard Dog Race igazi kihívás volt, amelynek egy új négylábú barátságot is köszönhetek.
Forrás: 24 Óra
Sport terén a churchilli elveket vallom, még akkor is, ha a kiváló brit kormányfő elvileg soha nem mondta azt, hogy a hosszú élet titka a whisky, a szivar és semmi sport. Valójában az első kettő káros szenvedéllyel nem élek, azonban a testmozgás és én nem élünk kiegyensúlyozott kapcsolatban.
Nem is emlékszem már, hogy találtam meg a Hard Dog Race kutyás akadályfutó versenyt, azt meg végképp nem tudom felidézni, mégis hogyan jutott eszembe jelentkezni rá barátnőmmel. Egyszer csak felvirradt egy nap, amikor már pontosan tudtam, márpedig részt fogok venni ezen a versenyen. Igaz arról fogalmam sem volt, mégis milyen kutyával, mert az én kutyusom lassan 14 éves lesz, szívbeteg és igényei rövid sétára, sok alvásra és még több evésre korlátozódnak.
Így aztán segítséget kértünk a Rex Komáromi Állatvédő Egyesülettől, ahonnan Mandel Gézáné azonnal ajánlott nekünk két kutyust, akik lemeríthetetlen energiaszinttel rendelkeznek. Egyikük, Guba még túl fiatal volt a versenyhez, azóta pedig már gazdis is, Berta azonban már elmúlt egyéves, és szertelen jókedve a második sétánkon meggyőzött róla, kiváló ötlet volt a nevezésünk.
Persze szükség volt a csiszolódásra is. Én alapvetően lassan jársz, tovább érsz típusú ember vagyok, Berta pórázának végén pedig eleinte úgy repültem, mint Károly bácsi Frakkén. Egy óra alatt én hullafáradt lettem, Berta azonban nem, és kissé irigyeltem is tőle ezt az ellenállhatatlan energiát, ami rengeteg ésszel párosul. Berta ugyanis hallgat a nevére, szépen leül, ha arra kérem, és csodaszép, mélybarna szemeivel kiválóan ért hozzá, hogy az ember zsebéből kikunyeráljon pár jutalomfalatot.
A verseny előtti napokban azért már nem aludtam a legjobban, ugyanis soha életemben nem vettem még részt semmiféle sporteseményen. Egyszer mindennek be kell következnie, így eljött a HDR napja. Piliscséven nem először rendezik meg ezt a versenyt, sőt, itt található a versenyzők körében legendás „siratófal”, amelyre ebben az esztendőben nem felmászni kellett, hanem lejutni.
Berta izgatottan, mégis szépen viselkedett, kutyákkal ismerkedett, nemsokára egy vizsla udvarlót is szerzett, míg a barátnőmmel, Szakács Szonjával egyre jobban izgultunk, mégis mi várhat ránk a következő másfél órában.
A versenyt indító önkéntes azonnal kiszúrta, hogy még nem jártunk ilyen megmérettetésen, ezért pár vidám szóval igyekezett lazítani a feszültségünket. Az első akadály alatt szimplán át kellett bújni, ám a második egy elég magas lépcső volt, felfelé pedig Berta kicsit megszeppent.
Nem volt mint tenni, nem akartunk ugyanis büntetőguggolással kezdeni, így együttes erővel felvittük Bertát, aki lefelé már vígan rohant. Utána egy szakaszon autógumit húztunk, majd egy kisebb saras akadály következett.
Később jött Berta mumusa: a rendkívül ijesztő bújó, amibe több kutyával egyetemben ő sem volt hajlandó belemenni. Mi büntetésből guggoltunk, miközben ajánlgattuk, fogadják örökbe Bertát, aki nem csak szép, de okos is. Jött még lajhármászás, homokkal megtöltött kutyatápos doboz cipelés, ami számomra az egyik mélypont volt.
Hat láb, két szív, egy büszkeség – A Hard Dog Race versenyt Púza András alapította, szlogenjük: Hat láb, két szív, egy büszkeség. A HDR oldalán az olvasható, ez a megmérettetés arról szól, hogy tudnak a résztvevők és kutyáik együttműködni.
A Hard Dog Race nemzetközi kutyás akadálypályás futóverseny, amelyet embernek és kutyájának közösen kell teljesítenie, sárban, vízben, természetes és épített akadályokat leküzdve. A honlap azt is írja: mire a kutya-gazda páros eléri a célvonalat, számtalan nehéz és kihívásokkal teli helyzettel megküzdöttek együtt, közösen, talán legyőztek néhány félelmet, de az az egy biztos, hogy mindketten erősebbek lettek – fizikailag és szellemileg egyaránt és mindezeknek köszönhetően, sokkal szorosabb lett kettőjük kapcsolata. Igazi falkává váltak.
Púza Andrásnak a HDR egy megvalósult álom, amelyhez sok segítséget és támogatást kapott és kap a mai napig.
Ezek után a terep is megmutatta a vadabb arcát, ugyanis olyan emelkedők következtek, amelyre ha a kutya iszonyú erejével nem húz fel, vélhetően sosem jutok fel. Cipeltünk vizeshordót, bemutattuk rákjáró tudományunk, dagonyáztunk a sárban és még sorolhatnám a leleményesebbnél leleményesebb feladatokat. A siratófalon is lejutottunk, igaz a szebbik felünkön csúszva. Bár a verseny felénél nem hittem ebben, mégis beértünk a célba. Sárosan, fájó tagokkal, én vérző ujjal, eddig nem tapasztalt büszkeséggel.
Berta természetesen csak fejben fáradt el, ám azt kereken megtagadta, hogy lezuhanyozzuk róla a sarat. Azóta sem tudok napirendre térni afelett, hogy Bertának még azóta sincs gazdája. Szereti az embereket, szereti a kutyákat. Egyszerűen egy olyan emberre lenne szüksége, aki aktívan sportol és emellett a kutyákat is imádja.
Aki ki tudja belőle hozni a legtöbbet, a szertelen Bertából egy kicsit fegyelmezettebb, de még boldogabb ebet varázsolna, miközben az otthon melegét is biztosítja neki. Berta persze szociális, feltalálja magát a menhelyen is, imádja a gondozókat, de nagyon megérdemelne egy olyan gazdit, aki energiáit a megfelelő mederbe tereli.
Berta iránt érdeklődni Rex Komáromi Állatvédő Egyesület Facebook-oldalán és egyéb elérhetőségein lehet. Ki ne akarna a családtagjának egy olyan kutyust, akinek már menhelyes kutyaként érmet akasztottak a nyakába?
