2022.10.21. 17:30
Már tíz éve összetartják a határ menti térséget - erről szólt a komáromi konferencia
Ötödik alkalommal szervezték meg a Duna-konferenciát, amelyen a Rába-Duna-Vág ETT fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelték.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Hagymási Bence
A pénteken tartott konferenciának ezúttal a komáromi Csillagerőd adott otthont. Kiss-Parciu Péter helyettes államtitkár köszöntötte elsőként a jelenlévőket. Arról beszélt, egy szervezet életében a tízéves évforduló nagy eredménynek számít. Hangsúlyozta, a megalakulás célja az volt, hogy a magyar–szlovák Duna szakaszt lefedve olyan célokat tűzzenek ki, amelyek a határtérség igényeit szolgálják. Olyan stratégiákat, projekteket valósítottak meg, amelyeknek regionális hatásuk van.

Fotós: Hagymási Bence / Forrás: 24 Óra
– A szervezet komoly fejlődési pályát járt be – fogalmazott a helyettes államtitkár. – Kihasználta a 2014-20-as időszak adta lehetőségeket, hatékonyan működve. Kiemelném ezek közül is a foglalkoztatási akcióterveket és a kisprojekt alapot.
Hozzátette azt is, sok kihívással kellett szembenézni az elmúlt időszakban. A járvány miatt kiderült, a határtérséget milyen erősen érinti, ha bezárul egy határ, de a háború is negatív hatásokkal jár majd.
– Mégis fontos, hogy fent tudjuk tartani a pozitív hangulatot a határon átnyúló együttműködésekben a válságos időszakok alatt is – hívta fel a figyelmet Kiss-Parciu Péter. – Értéket teremtünk határon innen és túl is, és ezzel jó példaként tudunk szolgálni más térségek számára is.
Fejlődés – Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő is szólt a résztvevőkhöz. Úgy vélte, jobb helyet ennek a konferenciának nem is találhattak volna, hiszen Komáromban a határ menti együttműködéseknek, gazdasági és kulturális szempontból is nagy hagyománya van. Úgy fogalmazott, Komárom határozottan, dinamikusan fejlődik, itt található nem csak a megye, hanem az ország leginnovatívabb gyártási technológiájú ipari parkja. A megnyitóbeszédek után a képviselő előadást is tartott, bemutatva az északnyugat-magyarországi gazdaságfejlesztési zónát.
Ezt követően Borsó Tibor, a megyei közgyűlés alelnöke, az RDV ETT felügyelőbizottság elnöke mutatta be a szervezett elmúlt tíz évének legjelentősebb pontjait. A társulás székhelye Tatabányán van, de Dunaszerdahelyen is működtetnek irodát. Önkormányzatok, vállalatok, intézmények, szervezetek határon átnyúló együttműködéséért nyújtanak szolgáltatásokat: projektmenedzsment, elemzések, tanulmányok készítése, workshopok rendezése. Az RDV RTT-t 2016 óta Vasi Emma irányítja, ettől kezdve a társulás még nagyobb sikereket ért el.

Fotós: Hagymási Bence / Forrás: 24 Óra
Ez elmúlt években fejlesztették többek között a gyógynövényipart, fiataloknak népszerűsítették a környezetvédelmet és a fenntarthatóságot, valamint támogatták az élelmiszeripari kutatásokat, fejlesztéseket annak érdekében, hogy a szakma újra népszerűvé váljon.
– A jövő a térségi gondolkodásé – hangoztatta. – A határ nem csak elválaszt, hanem össze is köt, együtt erősebbek lehetünk.