Szoboravatás

2022.10.07. 20:30

Klebelsberg Kuno-szobrot avatnak Komáromban

Vissza szeretnék hozni a köztudatba a tehetséges politikus emlékezetét.

Kemma.hu

A Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola épületét is a jeles politikusnak köszönheti a város

Forrás: Forrás: Petőfi Sándor Általános Iskola

Arlett Tamás, a komáromi Endresz Csoport vezetője elmondása szerint, Klebensberg Kuno hazánk egyik legjelentősebb kulturpolitikusa volt, akit sokan inkább Szegedhez, Sopronhoz vagy Budapesthez kötnek a történelmet ismerők. Kevesebben tudják azonban, hogy pontosan 100 évvel ezelőtt, 1922-ben Komárom országgyűlési képviselőjévé is választották. Neki köszönhet a város többek közt a mai Petőfi Sándor Általános Iskola, vagy a Járásbíróság épületét is. 

Gróf thumburgi Klebelsberg Kuno - magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, rövid ideig belügy-, majd közel 10 évig vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1917-től 1932-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke. Az ifjúság sportoktatására is igen nagy hangsúlyt helyezett, megszervezte a Testnevelési Főiskolát. A kiváló magyar sportteljesítményekben nemcsak hazánk jó hírnevének propagandáját látta, hanem azt is szerette volna elérni, hogy a jövő nemzedék izmos, életerős, az iskolarendszer pedig művelt fiatalokból álljon. 

Úgy gondoltuk, Kelbensberg Kuno személyét vissza kell hoznunk a helyi kultúrába és közéletbe, ezért október 11-én halálának 90-dik, országgyűlési képviselővé választásának 100-dik évfordulója alkalmából szobrának felavatásával méltó emléket szeretnénk állítani tiszteletére

- hangsúlyozta Arlett Tamás, aki büszkén tette hozzá, hogy ez az alkotás valóban egy Endresz szobor lesz, hiszen a remekmű Endresz László keze munkáját dicséri. A szoboravatóra október 11-én, délután 16 órakor kerül sor, a komáromi Jókai ligetben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában