Harc

2022.10.12. 07:00

Drága külföldi műtét segíthet járni a koraszülött tatabányai kisfiúnak, Zolikának

Spanyolországi műtét segíthet az 5 éves tatabányai Zolikának, hogy egyszer önálló életet élhessen. A kisfiú a 27. hétre született 980 grammal, 3 naposan pedig súlyos, két oldali agyvérzést kapott. Az orvosok akkor lemondtak róla, most mindenki a csodájára jár.

Goletz-Deák Viktória

Forrás: 24 Óra

Fotó: N.Á.

Zolika egy igazi életvidám kisgyerek: imádja a meséket, szeret játszani, nyusziugrásban közlekedik és mindent szét, illetve lepakol, amit elér a lakásban. Csak akkor tűnik fel, hogy valami gond lehet a kisfiúval, mikor megtudjuk már bizony elmúlt 5 éves. Alig 12 kilós, termetében és értelmében is le van maradva kortársaitól. Édesanyja, Simon Valéria szerint, amit eddig elértek, az mind a rengeteg fejlesztésnek köszönhető. Különben kisfia még mindig csak feküdne.

− Nekem már van három nagyobb gyerekem, de a mostani párommal is szerettünk volna mindenképpen egy közös babát. 30 évesen lettem terhes Zolikával, a várandóság alatt terhességi cukrot állapítottak meg, de azon kívül más probléma nem merült fel. Mégis a 27. héten beindult a szülés − emlékszik vissza a kezdetekre az édesanya, aki már akkor is látta, hogy Zolika igazi harcos.

Zolika, a tatabányai kisfiú műtétre vár hogy járni tudjon II.
Fotós: N.Á. / Forrás: 24 Óra

- Huszonöt napig volt lélegeztetőgépen, háromnaposan kétoldali agyvérzést kapott, ami a bal oldalon roncsolta az agysejteket is. Összesen 14 hétig volt a kórházban, közben kapott két tüdővérzést, egy gyomorvérzést, többször besárgult, az intubálástól pedig fertőzést kapott. És amikor már majdnem elértük a hazaengedéshez szükséges két kilót, kiderült, hogy leváltak a retinák a szeméről. Azt mondták, ha nem műtik meg, megvakulhat - folytatta a történetüket Valéria, akinek azt mondták az orvosok, hogy a kétoldali agyvérzés olyan károsodásokat okozott, ami súlyosan érinti majd a fejlődését.

A karácsonyt már otthon tölthetnék 
Valéria minden követ megmozgat, hogy eljussanak Barcelonába Nazarov doktor úrhoz, a műtétre. 
− December 20-ára van időpontunk a műtétre. Ehhez azonban addig össze kell szednünk rá 4500 eurót. A szállásunk további 562 euró, a tolmács pedig még 200. A repülőjegyeket már megvettem, az 236 ezer forintba került. Karácsonyt már itthon ünnepelhetnénk − tervezte Valéria, akinek többen is próbálnak segíteni összegyűjteni a műtét költségeit.
− Összesen 2,5 millió forintra van szükségünk. Már szerepeltünk a televízióban is, a számlaszámunkat is kiírták. Sajnos 3 nap múlva észrevettem, hogy elírtak benne egy számot. Javították, de pénz már nem érkezett. Barátaink a közösségi oldalon is szerveztek nekünk gyűjtést, eddig össze is jött bő 1 millió forint, de még 1,5 millió hiányzik. Olyan nincs, hogy nem megyünk el a műtétre, ha kell mindenemet eladom, hitelt veszek fel, a földön térdelve könyörgők, de meg akarom adni Zolikának az esélyt, hogy egyszer majd önállóan gondoskodhasson magáról!

 

− Nem voltunk hajlandók lemondani Zolikáról. Ahogy lehetett, már vittem a korai fejlesztésekre: Dévény-tornára, gyógytornászhoz, konduktív fejlesztésre, hidroterápiára, lovaglásra. A legtöbb magánrendelés, mert állami vagy nincsen, vagy lehetetlen időpontot kapni. De voltunk már akupunktúrás terápián és csontkovácsnál is. A korai fejlesztéseknek a célja, hogy az elhalt agyi idegpályák helyett újak alakuljanak ki, vagy a meglévők átvegyék az elhaltak szerepét − magyarázta Valéria, aki elárulta, hogy havonta 120 ezer forintjukba kerül a különböző fejlesztés. Ehhez jönnek még azok a terápiák, amit Zolika a speciális bölcsődében kap.

A fejlesztéseknek pedig látható eredménye van. Zolika mozgása az elmúlt hónapokban rohamosan beindult. Bár még önállóan járni nem tud, egy speciális járássegítő segítségével pár lépést meg tud tenni. Szülei szerint hatalmas akaraterő van benne, minden új mozdulata ennek köszönhető. Valéria elmondta, hogy a kisfiú mozgását most legjobban a kötött izmai gátolják. 

Itt segíthet
Simon Valéria 
OTP, Számlaszám: 11773401-01793381 
Közlemény: adomány Zolikának

− Hiába kezdett el Zolika szépen fejlődni, az izmai nem követik a növekedését. Ez olyan mintha folyamatosan befeszülnének az izmai, és ezt nyújtásokkal, tornával már nem lehet kellően kilazítani. Ebben segíthetne a spanyolországi műtét, aminek a lényege, hogy a különböző helyeken letapadt, kötött izmokat bemetszik, ezzel felszabadítják a mozgását. Természetesen csak a beavatkozás nem oldaná meg a problémát, utána szigorúan előírt fejlesztésekre, terápiákra kell járnia, hogy a további növekedés során ne feszüljenek be újra − részletezte a feladatokat Zolika anyukája.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában