Spórolnak vele

2022.10.29. 10:12

Dupla az öröm Császáron: birtokba vette a saját kisbuszát a sportegyesület

Korábban bérelniük kellett, ha a sportnövendékekkel versenyre utaztak.

Sz. D. K.

Forrás: beküldött

Fotó: Lébényi Katasztrófavédelmi Őrs

A település sportegyesülete új mikrobusszal gazdagodott a napokban. Vincze Árpádtól, az egyesület szakmai vezetőjétől megtudtuk, hogy az új, kilencszemélyes járművet egy pályázatnak köszönhetik. Mint mondta, a Ford típusú kisbusznak nagy hasznát veszi majd az egyesület, mivel korábban bérelniük kellett, ha a sportnövendékekkel versenyre utaztak. 

– Ennek köszönhetően sokat tudunk spórolni. Számításaink szerint így fele annyi költségbe kerül majd egy-egy megmérettetés. A megspórolt összeget az utánpótláscsapatokra szeretnénk fordítani. Hamarosan elkészül az új öltözőnk is, így most dupla akkora az öröm. A régi ugyanis már nem felelt meg a modern kori előírásoknak, ezért még 2019-ben pályáztunk egy új épület kivitelezésére. A beruházást végül 26 millió forint taotámogatásból tudtuk megvalósítani, amelyhez az önkormányzat további 10 millió forint önrészt biztosított számunkra. Az új ingatlanban külön öltözőt és zuhanyzót biztosítunk a vendég és a hazai csapatnak egyaránt, illetve a bíróknak is – mondta a szakmai vezető.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában