Kegyelet

2022.10.06. 20:00

Megyeszerte megemlékeztek a 13 aradi vértanúról

Bátorság, hit, hazaszeretet: emlékezetük örökre példa marad.

Kemma.hu

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

 A hős tábornokokra emlékeztek Esztergomban

A Mindszenty József Katolikus Általános iskola 6. osztályos diákjainak műsorával indult az október 6-ei esztergomi ünnepség. A tizenhárom aradi vértanúról szóló emlékezésben a diákok előadásában az 1848-49-es forradalom bukásának okairól, a fegyverletétel után kialakult katonai helyzetről is szóltak.

Az összeállításban – ahogy minden évben úgy most is – elhangzottak a kivégzésre készülő hős tábornokok megrendítő, utolsó szavai, üzenetei. Az ünnepi beszédet Koditek Pál, az Esztergom Barátainak Egyesülete elnöke mondta, aki többek között rámutatott az aradi vértanúk máig ható példamutatására ma is oda kell figyelni. Az ünnep zárásaként a résztvevők megkoszorúzták az Aradi vértanúk emlékművét.

A 90-es évek óta hagyomány, hogy Esztergomban a középiskolák diákjai Kegyeleti Futással róják le tiszteletüket az Aradi Tizenhárom emléke előtt. A belvárosi utcákon tartott, közel 2 kilométeres szakaszon váltófutás számban mérkőznek meg egymással a városi iskolák sportolói.

Az október 6-ai ünnepség előtt rendezett futásban idén a lányok kategóriájában a Dobó Katalin Gimnázium, a fiúknál az Árpád-házi Szent Erzsébet iskola csapata ért be, s vehette át az első helyért járó oklevelet és vándorserleget.

Tatán a Fenyő téri emlékoszlopnál tartották a megemlékezést

Elődeink akkor is emlékeztek a szabadságharc mártírjaira, amikor azt tiltották, és így hivatalos megemlékezéseket sem lehetett tartani. Ők ennek ellenére megőrizték az emléküket versben, dalban, viseletben, különböző emléktárgyak alakjában. Ránk, akik szabadon emlékezhetünk nagy felelősség hárul, hogy ne hagyjuk elfeledni a mártírjainkat, még akkor sem, ha egyre inkább körülvesz és befolyásol minket az eltörlés kultúrája, az ideológiai és kulturális gyarmatosítás

- emelte ki beszédében Rigó Balázs alpolgármester.  

A koszorúzások után a Kapucinus templomban szentmisével emlékeztek az aradi vértanúkra.

A 173 éves kivégzett vértanúkra emlékeztek koszorúzással és közös gyertyagyújtással Tatabányán 

Szücsné Posztovics Ilona polgármester az Aradi vértanúk terén tartott eseményen kiemelte: az önkény és megtorlás áldozatává vált a tizenhárom hős. Hozzátette: 1848-és 1950 között száznál is több kivégzés és bebörtönzés is történt. 

Az aradi vértanúkra emlékeztek Tatabányán
Fotós: Sugár Gabi / Forrás: 24 Óra

A vértanúk hősökké váltak, akik máig példát mutatnak. Tiszteletet érdemelnek, ahogy a ma hősei is. Bencsik János országgyűlési képviselő őseinkről, a választott hazáról szólt, amely az otthonunk. Szólt az egymásba kapcsolódó élettörténetekről, a szabadságról. Kiemelte: 1848 üzenete, hogy a békéhez erő is kell. S közös akarat, összefogás.

Az aradi vértanúkra emlékeztek Tatabányán
Fotós: Sugár Gabi / Forrás: 24 Óra

Az emlékműsorban közreműködtek a TSZC Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola tanulóit, valamint Szakmári Rozália, Janovszki Csenge, valamint Tatabánya Város Fesztivál Fúvószenekara, majd a téren a kopjafák felett védnökséget vállalt intézmények, civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában