Támogatás

2022.09.20. 23:02

Okoseszköz segíti a dorogi diákok tanulását

Kedden adták át azt az okostáblát, amelyet a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének támogatásából vásárolhatott meg az Eötvös József Általános Iskola.

W. P.

Vig Attila megköszönte a támogatást Garai Zoltánnak

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Vig Attila intézményvezető köszönetet mondott a vállalatnak, hiszen az eszköz nagy segítséget jelent az oktatásban. Garai Zoltán, a dorogi gyáregység főmérnöke felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt kezdtek el a várossal és intézményekkel arról egyeztetni, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében milyen formában támogathatnák az iskolákat. Tavaly a Petőfi- és Zrínyi-iskolákban is átadtak okostáblákat, míg a gimnázium kémiai kísérletekhez használható eszközöket kapott.

Vig Attila, Kiss Rózsa és Garai Zoltán az okostábla átadón
Fotós: Walczer Patrik / Forrás: 24 Óra

Hangsúlyozta, hogy a pedagógusokkal együtt arra törekednek, hogy megszerettessék a diákokkal a természettudományi tárgyakat. A későbbiekben pedig a duális, illetve technikusi képzések felé vezetnék az érdeklődőket, akik a jövőben a Richter munkavállalóivá válhatnának, Az átadón Kiss Rózsa tanító ízelítőt adott abból, hogyan használható az eszköz a tanórákon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában