Elismerések

2022.09.23. 18:49

Komáromban díjazták az Év polgármesterét

A komáromi dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester és dr. Baksa-Ströcker Renáta jegyző vehetett át díjakat pénteken, a Városi Polgármesterek Randevúja esemény keretében.

Körtvélyfáy Dina

A Csillagerődben tartották a 27. Városi Polgármesterek Randevúját

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

Az egyik legnagyobb hagyománnyal bíró önkormányzati rendezvény, a 27. Városi Polgármesterek Randevúja helyszíne ezúttal Komárom volt, ezen belül is a felújított Csillagerőd. A létesítményt tavaly ősszel adták át a budapesti Liget Projekt részeként.

A rendezvény kezdetén a nagyigmándi Janovszki Csenge népdalénekes adta elő az A csitári hegyek alatt, valamint a Magyar vagyok című dalokat. Ezt követően Gál László és Kreft-Horváth Márk műsora következett. Ők Dinnyés József Dal a jövőről című szerzeményét hozták el erre az alkalomra. Később Soóky László Egy disznótor pontos leírása című monodrámájából idézve nevettették meg a közönséget.

Az eseményen díjakat is átadtak. Az év polgármestere lett Czeglédi Gyula, aki Hajdúszoboszló első embere. Az év alpolgármestere elismerést dr. Varga Előd Bendegúz érdemelte ki, aki Budapest III. kerületében munkálkodik. Az év jegyzője címet a komáromi jegyző, dr. Baksa Ströcker Renáta kapta meg. A jegyző úgy fogalmazott, munkája szolgálat, amely nagy felelősséggel jár együtt, az emberek és a kollégák irányába is. Mindemellett hangsúlyozta, munkájában a hatékonyságot és a szakszerűséget tartja kiemelten fontosnak.

Dr. Kreft-Horváth Lóránd
Fotós: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra

 

Ezúttal különdíjat is adományoztak a szervezők. Mint elhangzott, a koronavírus-járvány súlyos lefolyásának remélt végérvényes csökkentésének évében az egészségügy és az önkormányzatok munkásságát elismerve különdíjat adományoztak dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármesternek, aki háziorvosként is dolgozik.

Dinamikusan fejlődő kisváros - Dr. Molnár Attila polgármester úgy vélekedett, Európa egyik legdinamikusabban fejlődő kisvárosának mondható Komárom, ahová az elmúlt időszakban csaknem 200 milliárd fejlesztési forrás érkezett a pályázati forrásokkal, állami beruházásokkal együtt. A fejlesztések közé sorolta a Monostori híd elkészülését, az erődfejlesztési programot, és azokat a nagy beruházásokat, amelyeket a közlekedési infrastruktúra területén tudnak majd megvalósítani.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő elmondta, minden polgármester legyen büszke a saját településére, hiszen egy kis közösségért kaptak felelősséget a mandátumuk elnyerésével. Hangoztatta, fontos a kis- és középvállalkozások támogatása, hogy a családok munkahelyét meg tudják őrizni.

Az elismeréseket dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára adta át, aki beszédében úgy fogalmazott, ezeknek a díjaknak a valódi értéket az adja, hogy nem egy felettes szerv dönt odaítélésükről, hanem az emberek, hiszen internetes szavazás útján lehet választani.

Czeglédi Gyula, dr. Baksa Ströcker Renáta, dr. Varga Előd Bendegúz és dr. Kreft-Horváth Loránd a díjátadót követően
Fotós: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra

– Azt kívánom, töretlenül folytatódjon tovább értékteremtő munkásságuk, kívánok önöknek kitartást, szívósságot, és az öregember bölcsességét – hangoztatta az államtitkár.

Az átadó után Németh Balázs, a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója tartott előadást az autóipari szektor kihívásairól és jövőképéről. Később Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere hívta meg a résztvevőket városába, a rendezvény jövő évi helyszínére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában