2022.09.27. 14:24
Hatvan éve énekelnek az oroszlányiak: évfordulót ült a kórus
Hatvan éve gazdagítja a város kulturális életét az Oroszlányi Evangélikus Kórus és Zenekar. Méltó ünnepséget szerveztek a jeles évforduló megünneplésére.
Forrás: oroszlany.hu
A kétnapos rendezvénysorozat fényét emelte, hogy részt vett rajta a német testvérváros, Plochingen delegációja is, akikkel a fúvószenekar is megérkezett Oroszlányba. A kórusalapító, Nagy Dániel sírjánál közösen emlékeztek a kezdetekre, majd a Majki Kamalduli Remeteséget és a Bányászati Múzeumot is meglátogatták a résztvevők.
A jubileumi koncertet az evangélikus templomban tartották meg, amelyen a kórus történetéről Sztruhár András elnök beszélt. Az ünnepelt kórus és a plochingeni Posaunenchor Fúvósnenekar által előadott művek között köszöntőt mondott Lazók Zoltán polgármester és Reiner Nussbaum, a németországi partnertelepülés alpolgármestere is. Farkas Etelka evangélikus lelkész igehirdetése után a jubiláló kórustagokat köszöntötték, majd a koncertet követően a gyülekezeti terembe és a templomudvarba várták kötetlen beszélgetésre az egykori kórustagokat.
Másnap ünnepi hálaadó istentiszteletet tartottak a 235 éves templomért és a 60 éves Evangélikus Kórusért. Az egyházi esemény után szabadtéri fúvószene kíséretében a templom előtti almafánál idézték fel a közös emlékeket a résztvevők. Lazók Zoltán polgármester arról beszélt, hogy 2019 október elején a német rézfúvószenekar a hosszú és gyümölcsöző barátság jegyében egy különleges almafát ültetett ezen a helyen, amely csemete egy luike volt, Plochingen több mint száz éve nemesített almafa fajtája. Márpedig aki fát ültet, az jövőt épít, a jövőre gondol! Hozzátette: remélhetően ez a fa hosszú életű lesz, és sokáig díszíti az evangélikus templom környezetét.