2022.08.31. 15:22
Újabb nevek kerültek fel a bábolnai Életfára
Életfa ünnepséget rendeztek Bábolnán, a szoborra a tavalyi esztendőben született harminc kisgyermek neve került fel. Mindemellett azokat a babákat is köszöntötték, akik április és június között születtek.

Forrás: 24 Óra
Fotó: Körtvélyfáy Dina
Kisgyermekekkel és szüleikkel telt meg a polgármesteri hivatal előtti terület a közelmúltban. Hosszú évek óta hagyomány ugyanis, hogy a helyi születésű gyermekek nevei felkerülnek a Gera Katalin kaposvári szobrászművész alkotta Életfára.
Dr. Veres Zoltán, a megyei önkormányzat jegyzője elmondta, már több alkalommal is részt vett ezen az eseményen, ahová mindig nagy örömmel érkezik. A város vezetésének is gratulált, akik véleménye szerint olyan beruházásokat, fejlesztéseket valósítottak meg részben a megyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból, amelyek az itt élő fiatal párok számára azt jelzik, itt van jövőkép, érdemes letelepedni, családot alapítani. Arra is kitért, az Életfa szobor már a megyei értéktárba is bekerült.

Dr. Horváth Klára polgármester először az április és június között született kisgyermekeknek adta át az önkormányzat ajándékait. A babazsúr után vette kezdetét az Életfa ünnepség, amelyen azokat a kicsiket üdvözölték, akik 2021-ben születtek.
A polgármester úgy fogalmazott, ez a település legszeretetreméltóbb eseménye, ahol azt is nyomon lehet követni, hogy cseperednek a bábolnai apróságok. Arra is kitért, az Életfán nyolcszáz levél van, de körülbelül már hatszáz levél foglalt. Így a testületnek lassan el kell gondolkoznia azon is, hogy új Életfát kell állítaniuk, mert a bábolnai fiataloknak nagy a családalapítási kedve. Hozzátette, az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy a település legfiatalabb lakói jó helyen, jó körülmények között tudjanak felnőni.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő arról beszélt, a kisgyermekévek gyorsan elszállnak, ezért fontos, hogy a szülők minél több időt töltsenek csemetéikkel. Hangsúlyozta, a szülők feladata, hogy a gyerekek számára megadják azokat az alapokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a fiatalok később ne legyenek egyedül a világban.
Az esemény végén minden 2021-ben született gyerek egy-egy lufit engedett a magasba. Ezt követően a résztvevőket egy apró vendégségbe invitálták, ahol mindenki fogyaszthatott egy kis frissítőt.