2022.08.05. 12:31
Tűzijáték idén sem lesz Esztergomban augusztus 20-án, programok igen
Idén sem maradhat el a Várszínház produkciója a Bazilika előtt, illetve vízijáték is várja majd az érdeklődőket.

Esztergomban nemzeti ünnepünket ebben az évben sem tűzijátékkal ünnepeljük, azonban augusztus 19-21. között nem maradunk programok nélkül.
– kezdte Facebook-bejegyzését Hernádi Ádám polgármester, aki posztját az augusztus 20-i programok felsorolásával folytatta. A Széchenyi téren koncertek szórakoztatják a látogatókat, a Kis Duna sétányon pedig 19-e péntek és 20-a szombat este vízijátékban gyönyörködhetnek a látogatók 21 és 23 óra között.
Az ég tartja a földet című musicalt mutatja be a Várszínház a Bazilika előtt augusztus 19-én. Az új kenyér megszegése pedig hagyományosan a Szentgyörgymezői Olvasókörben lesz, augusztus 20-án 9 órakor.
A Rugby Club területén és a Széchenyi téren is koncertek hada lesz, illetve a Kapcsolatok Háza is várja különböző programokkal a családokat az államalapítás ünnepén.