2022.08.23. 14:33
Majd' 200 millióból vértezheti fel magát Nagysáp a vízkárok ellen
A nagysápi önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz felhívására benyújtott pályázata európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert el.

Fotó: Shutterstock
A TOP Plusz Élhető települések című pályázatán több mint 185 millió forintnyi támogatás érkezik Nagysápra. Ennek segítségével felújítják és tökéletesítik a település csapadékvíz-elvezető rendszerét.
A projekt célja, hogy megfelelő biztonságot nyújtó vízelvezetési rendszert alakítsanak ki. Ezzel megvédve a belterületi értékeket, ingatlanokat, közterületeket, középületeket attól, hogy a település magasabban fekvő területeiről és a külterületről érkező nagy mennyiségű csapadékvíz kárt okozzon.
A csapadékvizek rendezett és kártétel nélküli elvezetése a belterületen valósulhat meg. Az elvezető rendszer rekonstrukciója három helyszínt érint, köztük a forgalmas Tóth János utcát és környékét, illetve a Nagysápi árkot. A vízelvezető csatorna felújításának, illetve kiépítésének hossza meghaladja a 2830 métert.
A jelentős beruházás megvalósításával Nagysáp településen a rendkívüli időjárási helyzetek idején kialakuló havária helyzetek számának jelentős csökkenése, az okozott károk minimalizálása, ezáltal az itt élők életminőségének javulása várható. A fejlesztéssel megvédett vagyon értéke meghaladja a 3 milliárdot. A projekt várható befejezése pedig 2025. szeptember 30-ra tehető.