Haditechnika

2022.08.25. 14:07

Fegyvereket, lőszereket, háborús egyenruhákat is bemutatnak a komáromi erődben

Újabb tárlat nyílt meg a Komáromi évszázadok fegyverei kiállítássorozat keretében a Monostori erőd falai közt. Ezúttal Gálik Alex gyűjteményének egy részét tekinthetik meg az érdeklődők.

Körtvélyfáy Dina

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. D.

Turbók Attila, a Monostori Erőd kulturális menedzsere lapunknak arról számolt be, az előző időszaki tárlatuknak is nagy sikere volt, amelyet a tavalyi évben nyitottak meg, Vizeli Csaba ügyvezető irányítása alapján. Azt remélik, ez a kiállítás is legalább ennyi érdeklődőt vonz majd. A tervek szerint a gyűjtemény egy éven át megtekinthető lesz.

Ezúttal egy fiatal felvidéki hagyományőr, Gálik Alex tárgyait szemlélhetik meg az erőd látogatói. Turbók Attila hozzátette, továbbra is hangsúlyt fektetnek a különböző korok haditechnikájának megismertetésére, hiszen az erőd egy katonai létesítmény, amelyben a fegyvereket is meg kell mutatni.

Biztonság - Gálik Alextől azt is megtudtuk, minden régi fegyver biztonságos, hiszen hatástalanították őket. Elmondta, az országban több fegyvermester is van, de a legtöbb régi fegyvert már hatástalanítva lehet beszerezni. A fegyverek csövét kifúrják, lehegesztik. Ezekből a fegyverekből nem lehet lőszert kilőni, illetve a fegyver csövébe juttatni. Az erődben már készülnek a következő tárlatra is. Nemsokára Legát István gyűjteményéből nyílik kiállítás 1849/49-es témában. A legelső tárlat Sajtos Richárd tatai gyűjtő jóvoltából valósult meg.

A kulturális menedzser arról is beszámolt, a kiállítás megnyitójára világháborús hagyományőrök is érkeztek Udovecz György vezetésével. Ezzel is szerették volna ugyanis beharangozni az október első hétvégéjén esedékes világháborús hadijátékokat, amely az erőd egyik legnagyobb és leginkább várt programja.

Gálik Alextől, a gyűjtemény tulajdonosától megtudtuk, egy cserkésztábori túra során, tíz esztendősen vált szenvedélyes gyűjtővé. Egy második világháborús tüzérségi gránát hátsó stabilizáló szárnyait találta meg akkor. Ezt követően fokozatosan gyűltek a régi tárgyak, a nagyszülőknél, ismerősöknél keresgélt, börzékre járt. 

Kiváltképp szeretem a német katonai biciklit, mert ritkaságszámba megy így összerakva– Szeretem a komáromi nőkről szóló papíranyagot, mert személyesen találtam meg egy padláson. Az egyenruhák ugyancsak közel állnak a szívemhez, mert a dédnagyszüleimet hozzák vissza az emlékezetembe.

 – hangoztatta Gálik Alex, aki tavaly hallott róla, hogy az erőd új tárlatot szeretne nyitni, ekkor jelentkezett, miszerint össze tudna állítani egy kiállítást. A gyűjteménye körülbelül kétharmadát állították ki, főként egyenruhákat, fegyvereket, lőszereket, töltényhüvelyeket és más tárgyakat.

Emellett két, Komáromban született hölgy története is olvasható a kiállításon, akik 1945-ben, a háború vége előtt indultak el Nyugat-Európába, majd Csehszlovákiába tértek vissza. Eredeti hátizsákjukat is meg lehet tekinteni, amely helytörténeti jelentőséggel bír.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában