Támogatás

2022.08.01. 13:41

Befejeződött Réde vízelvezető hálózatának fejlesztése

Sikeresen pályázott Réde önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program felhívására és az elnyert 78 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével valósította meg a település öt utcájának korszerű csapadékvíz-elvezetés fejlesztését.

Raffael Veronika

Immár megoldott a csapadékvíz elvezetése Rédén

Forrás: rede.hu

A projekt eredményeképp a Petőfi Sándor út, a Szabadság út, az Ady Endre út, a Táncsics Mihály út, valamint a Kinizsi út egyes szakaszain rekonstruálták a csapadékvíz-elvezetését, valamint a meglévő hálózatot is bővítették.

Sajtóközleményben közölték: Réde domborzati viszonyai miatt a projekttel érintett szakaszon a csapadékvíz elvezetése megoldható volt a gravitáció segítségével. A területen a csapadékvizek lefolyása így mindenhol megvalósul, szikkasztásra közvetlenül nem kerül sor. A csapadékvíz-elvezető rendszer végső befogadójaként a Cuhai-Bakony-ér szolgál.

A projekt keretében egyrészt a meglévő árkok rekonstrukcióját valósították meg, másrészt új csapadékvíz-elvezető árkok létesültek, összesen 1300 méteren. Egyebek mellett a Széchenyi utca árkának nyomvonala mentén elbontották a meglévő beton burkolatot és teljes hosszban a jelenlegi ároktengely mentén árokelemes burkolatot alakítottak ki.

A Táncsics utcában a földmedrű árkot újították meg, a Dobai-ér belterületi szakaszán pedig felújították a betonlapos burkolat hézagait. A beruházás segítségével megoldották az érintett területen jelentkező korábbi csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos problémákat.

A projekthez kapcsolódóan a helyi lakosság szemléletformálására vonatkozó akció keretén belül – a jövő generációját megszólítva – a helyi gyerekek online rajzversenyen vehettek részt. A kiadvány és a szórólap pedig a felnőtt lakosságot segíti a hatékonyabb vízgazdálkodáshoz vezető lépések megismerésében, melyek a hatékony vízgazdálkodással, valamint a jó csapadékvíz-gazdálkodással kapcsolatosan osztottak meg jó gyakorlatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában