Ünnepség

2022.08.26. 10:12

A tardosiak új kenyérrel karikáztak ki Tardoskeddre

Az augusztus huszadikai búcsú mellett színes programok várták a vendégeket.

Petrik József

A tardosiak végig lelkesen tekertek Tardoskedd felé

Forrás: Beküldött

Nemzeti ünnepünkön Csabán Béla polgármester vezetésével többen is kikerekeztek a Felvidékre. A tardosiak áprilisban vették észre a lehetőséget, miszerint ismét lehet pályázni a Technológiai és Ipari Minisztérium által kiírt Kerékpárral 7 határon át programra, amelynek egyik célja a határon túli magyarlakta településekkel a kapcsolatok erősítése. 

A pandémiáig Csabán Béla – hagyományosan – biciklivel vitte ki az új kenyeret, amelyet a Szent István-napi, ünnepi testületi ülésen adott át Tóth Mariánnak, Tardoskedd első emberének. Most  újra lehetőség nyílt arra, hogy nyolcan kikerekezzenek Tardoskeddre. A kerékpáros delegáció az ünnep előtti napon már reggel nyeregbe pattant. A bicósokat autó kísérte a csomagokkal. 

Észak-Komáromban csatlakozott hozzájuk Tardos szórványmissziós református lelkésze, Rácz Tibor és fia, Botond. Komáromból a Vág partján Gútáig tekert a csapat. Itt egy hosszabb pihenőt tartottak a tardosi, környei és gyermelyi kerekesek. Annak dacára, hogy az időjárás korántsem volt ideális – rekkenő volt a hőség – csak megérkezett a társaság Tardoskeddre, a faluházhoz. Viszont a késés miatt változott a tradicionális program, mert a testületi ülésen már nem tudták átadni a tardosi kenyeret. Ezért aztán először a Tardoskedd központjában található Szent István szobrot koszorúzták meg. 

Az eseményen Tardost Csabán Béla polgármester mellett Csabán Tibor képviselő képviselte. A koszorúzást követő fogadáson végül, nagyobb közönség előtt „sikerült” átadni a tardosi kenyeret is. Az eleredő eső miatt a szervezők gyorsan átvitték az „ünnepség folytatását” az új művelődési házba, ahol telt ház fogadta az Aradi-Varga Show-t, az énekes Janicsák Vecát, valamint az Irigy Hónaljmirigy együttest.

Csabán Béla (balra) átnyújtja a tardosiak kenyerét
Forrás: Beküldött

Másnap is sok program várta a résztvevőket. A futóversenyen, Csabán Bálint – a 9 évesek között – a negyedik helyen végzett. A borús, esős idő miatt azonban elmaradt  a Szelőce–Vágfarkasd–Negyed–Zsigárd túra. Viszont az ezt követő, kétórás esőmentes időszakot kihasználva a társaság átbiciklizett Sókra (Szelőce), ahol Rácz Tibor lelkész dédapja templomépítő lelkészként szolgált a múlt században. Dobainé Egyeg Kamilla nagytiszteletű asszony megmutatta a templomot és mesélt a felvidéki reformátusok helyzetéről, míg Csabán Tibor a felmenőitől hallott történetekkel a régmúltat elevenítette fel. 

Tardoskedden megtekintették még a XXIII. Folklórfesztivált, amelyen a Tardosi Vörösmárvány Táncegyüttes is nagy sikert aratott. A folklór után következett a közeli és távoli múlt magyar slágereinek sora a helyi Premier együttes előadásában.

Vasárnap délelőtt ismét két kerékre pattantak a tardosiak, és útnak eredtek hazafelé. Most kedvezett a bicósoknak az időjárás, mert a tiszta idő kitartott egészen Tata határáig. Ám ott ismét leszakadt az ég, így a hazaút legkeményebb részét már autóban tette meg a társaság, amely egy tartalmas programsorozat részese lehetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában