Kiállítás

2022.06.23. 23:27

Megérkezett a Szent Korona mása a tatabányai Árpád térre

A Szent Korona hatalmas mása, és konténerekbe zárt történelem – a Trianon 100 Összetartoztunk – Összetartozunk című utazókiállítás érkezett meg az Árpád térre csütörtökön.

R. V.

Balogh Gábor, a Terror Háza történésze a megnyitón

Forrás: 24 Óra

Fotó: Raffael Veronika

 A 17. állomáson délelőtt nyitották meg a vándorló tárlatot, amelynek kezdetén az érdeklődők a Himnuszt hallgathatták meg Sturcz Noémi előadásában. 
Az eseményen elhangzott: Magyarország kormánya a trianoni békediktátum centenáriuma alkalmából a 2020-as esztendőt Nemzeti Összetartozás Évének nyilvánította. Ehhez kapcsolódóan országszerte számos programot, eseményt szerveztek – a koronavírus korlátozásainak idején is. A megyeszékhelyre érkező tárlat a hat esztendőn át tartó, első világháborús megemlékezés-sorozat legújabb kutatási eredményeit mutatja be. 

A megnyitón beszédet tartott Szücsné Posztovics Ilona polgármester, aki elmondta: Tatabánya soknemzetiségű, befogadó város, ahová a békediktátum után is érkeztek külföldi lakosok. Hozzátette, fontos megemlékezni az eseményről, melynek során az ország egyharmada rekedt határokon kívül. Balogh Gábor, a Terror Háza történésze a diktátum ritkán említett veszteségeire hívta fel a figyelmet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában