Együttműködés a Szentlélekkel

2022.06.06. 16:26

Krizmával kenték meg a bérmálkozók homlokát Esztergomban

Vasárnap az Esztergomi Bazilikában celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros. Elmondta, Pünkösd ünnepe a Szentháromság titkát ragyogtatja fel előttünk.

Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

A pünkösdi szentmisén Erdő Péter bíboros, a liturgia keretében a helyi, illetve a főegyházmegye távolabbi pontjain lévő plébániákról érkezőknek is kiszolgáltatta a bérmálás szentségét. A főpásztor az evangéliumot követő homíliájában többek között azt emelte ki, hogy Pünkösd ünnepe a Szentháromság titkát ragyogtatja fel előttünk. 

Véleménye szerint Istennek ezt a titokzatos közösségi valóságát a választott nép nagy misztikus gondolkodói valamiképpen már megérezték és mintha a Szentháromság valóságának titokzatos megérzése sugározna az általuk leírtakból. A bíboros az Esztergomi Bazilikában beszélt arról is, hogy most van itt az ideje annak, hogy a Szentlélek kegyelmével megerősítve, új erővel, új felelősséggel kapcsolódjunk plébániai közösségünk és egész egyházunk életébe. 

Pünkösdvasárnap az Esztergomi Bazilikában celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros, a liturgia
keretében a helyi, illetve a főegyházmegye távolabbi pontjain lévő plébániákról érkezőknek is
kiszolgáltatta a bérmálás szentségét.
Erdő Péter bíboros szentelt olajjal kente meg a bérmálkozók homlokait (Forrás: Walczer Patrik / 24 Óra)

Erdő Péter rámutatott: a lényeg nem az, hogy valamiféle képviseleti demokráciává alakítsuk az egyházat és olyan evilági formákat vezessünk be, amelyekről éppen manapság sok helyen azt látjuk, hogy nem működnek. Hanem arról van szó, hogy egyházunk kezdettől fogva hiszi és vallja, hogy a közös részvétel, a közös imádság és közös munka melyet az egyházban ki-ki a maga feladatkörében végez, a Szentlélek különleges segítségét kapja, hogy Krisztus örömhíre átható erőként jusson el az egész világhoz.

Az esztergom-budapesti érsek arra is kitért, hogy a Szentlélek tanít az igazságra lelkünk mélyét megérintő kegyelmével, de tanít az egyházon keresztül is, mert az egyház kapta Krisztustól a küldetést, hogy folytassa az örömhír hirdetését az idők végezetéig. Éppen ezért nem természetes vallás, tehát a miénk, nem pusztán az általános emberi józanészre és megérzésre hagyatkozhatunk.

Pünkösdvasárnap az Esztergomi Bazilikában celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros, a liturgia
keretében a helyi, illetve a főegyházmegye távolabbi pontjain lévő plébániákról érkezőknek is
kiszolgáltatta a bérmálás szentségét.
A liturgia után közös fénykép is készült (Forrás: Walczer Patrik / 24 Óra)

A bíboros kijelentette, hogy a keresztséggel az ember a Szentlélek templomává válik, a bérmálásban pedig megkapja a lélek ajándékainak teljességét. Ezt követően a bérmálkozókhoz fordult, majd azt mondta, hogy az a feladatunk, hogy együttműködjünk a Szentlélekkel. Ez az együttműködésünk ugyanakkor nem mindig látványos. Sokszor egyszerű, hétköznapi tettek rajzolják ki körülöttünk a Szentlélek munkájának eredményét.

Népszokások is tartoznak a pünkösdhöz - A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a húsvét után ötven nappal tartott pünkösd, a húsvét és a karácsony után a harmadik legfontosabb keresztény ünnepnek számít. Ez a nap egyben az egyház születésének, illetve a Krisztustól kapott missziós küldetésnek az ünnepe is egyben. Pünkösdkor áradt ki a Szentlélek Jézus tanítványaira, melynek a történetét az Újszövetségben található Apostolok cselekedeti nevű könyv rögzíti. Az ünnephez a pünkösdi királyválasztástól kezdve a törökbasázásig több népszokás is fűződik, ugyanakkor a legismertebb esemény a csíksomlyói búcsú, melyet minden évben pünkösdvasárnapot megelőző szombaton tartanak meg Erdélyben.

A szentmise keretében a bérmálkozók Erdő Péter elé járultak, a főpásztor pedig krizmával, vagyis szentelt olajjal kente meg a homlokukat. Ezután a bíboros kezet fogott velük, ami azt a pillanatot jelzi, hogy az egyház felnőtt tagjává fogadják őket. A liturgia után az érintettek a bazilika előtt közös fényképet készítettek a bíborossal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában