Helyi közélet

2022.06.17. 21:18

Hagyományőrzők töltötték meg az Angolkertet a Tatai Sokadalom nyitónapján (videó és képek)

Ha június harmadik hétvégéje, akkor Sokadalom, szól a mondás és a szlogen, és ez bizony ezúttal sincs máshogy.

Szűr A.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

A Tatai Kenderke Néptánc Egyesület immár 22. alkalommal tölti meg népi kultúrával, hagyományőrző és -éltető programmokkal az Angolkertet. Pénteken a vendégeket Michl József polgármester, Bencsik János országgyűlési képviselő és Farkas Emőke, a Kenderke-iskola igazgatója köszöntötte, majd kezdetét vette a néptáncgála, amelyen számos Komárom-Esztergom megyei csoport lépett fel. A pénteki nap nagy „durranása” a Bem Táncegyüttes volt, míg a kisebbek a Kuttyomfitty Társulat műsorán szórakoztak remekül. A hagyományoknak megfelelően idén is a rendezvény színpadán adták át a Városi Művészeti díjakat, a pénteki az ünnepélyes megnyitót követően.

Június 19., vasárnapig, az ingyenes összművészeti fesztiválon Fellner Jakab életét és korát is megidézik. A neves építőmester keze nyomát számos épület őrzi Tatán, de most picit abba is belepillanathatnak az érdeklődők, milyen ölbéli játékokkal cseperedtek a XVIII. századi aprótalpúak, hogy milyen volt az élet egy mezővárosban annak idején. A szervezők, mint megtudtuk, arra is gondosan ügyeltek, hogy minden korosztály számára kínáljanak programokat, illetve hogy a korral haladjanak.

Így június 18-án, szombaton fellép például a Cimbaliband, de fellép a Pedrofon is, megmutatva mind a világzenei, mind az elmúlt évtizedek legnagyobb slágereit. Utóbbi immár évek óta hagyományosan vasárnap este zárja a Sokadalmat, ahol kicsik és nagyok, családok és barátok találkozhatnak, miközben autentikus forrásból ismerik meg a Kárpát-medence néphagyományait.

Programok mindenkinek - Az összművészeti fesztiválon emellett azt is testközelből élheti át mindenki, hogy minden korosztály a maga módján éli és élteti a néphagyományokat. Az óvodásoktól kezdve a senior, csak testben, de lélekben nem öregedő táncosokig sokan lépnek majd színpadra a hétvégén. A házigazdák növendékei mellett pedig többek között betyárok, vásári bábjáték is szórakoztatják a vendégeket. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában