Lélekjelenlét

2022.06.11. 15:34

„A védőfelszerelés legyen inkább menő, mint ciki” - mondja a komáromi mentős

A leggyakoribb nyári balesetek megelőzésével és az otthoni sebellátás legfontosabb szabályaival kapcsolatban Perédi Péter, a Közép-Dunántúli Régió Kommunikációs munkatársa sietett segítségünkre.

Szász Dalma Kitti

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

A nyár beköszöntével egyre gyakoribbak a különféle balesetek. Ezek jó része kellő odafigyeléssel elkerülhető, megelőzhető lenne. A többire pedig nem árt, ha felkészülünk, mert az időben érkező segítség akár életet is menthet – vallja Perédi Péter komáromi mentőtechnikus, aki a Közép-Dunántúli Régió Kommunikációs munkatársa is egyben.

A kisebb, hétköznapi sérüléseket otthon is egyszerűen elláthatjuk, ha ismerjük az alapvető tudnivalókat és kéznél vannak a szükséges eszközök. Perédi Péter most összefoglalta nekünk a leggyakoribb nyári baleseteket, azok megelőzését, valamint az otthoni sebellátás legfontosabb szabályait.

Perédi Péter komáromi mentőtechnikus, aki a Közép-Dunántúli Régió Kommunikációs munkatársa is egyben.
Fontos tisztában lenni az otthoni sebellátás szabályaival (Forrás: Novotni Ákos / 24 Óra)

– A jó idő beköszöntével egyre több a közlekedési baleset, éppen ezért fontosnak tartom, hogy ha a közlekedésben részt veszünk, legyen szó bármelyik formájáról is, tartsuk be a szabályokat. Ha a kerékpározásról esik szó, akkor elsősorban a kisgyermekes szülőknek tanácsolnám, hogy minél előbb tanítsák meg a szemük fényének a legfontosabbakat, hogy a baleseteket, tragédiákat elkerülhessék. Emellett fontosnak tartom a megfelelő védőfelszerelések használatát is, legyen szó motorról, vagy bicikliről. Azt gondolom, hogy jó, ha a felnőttek is viselik, hiszen ezzel a fiatalabb generációnak jó példát mutatnak, többek között a sisakkal is. A védőfelszerelés legyen inkább menő, mint „ciki”. Szóval igenis vegyük fel a különféle védőruhákat, ha útnak indulunk és ne sétáljunk vagy kerékpározzunk át a tilosban, autósként pedig fokozott figyelemmel vezessünk! – hangsúlyozta a mentős.

Perédi Péter komáromi mentőtechnikus, aki a Közép-Dunántúli Régió Kommunikációs munkatársa is egyben.
A nyári balesetek nagy része elővigyázatossággal elkerülhető lenne (Forrás: Novotni Ákos / 24 Óra)

Szóba került, hogy ennek az időszaknak a slágerbetegségei a gyorsan romló ételek okozta fertőzések, az ételmérgezés vagy a szalmonella is, amelyek tünetei a lappangási időszakban könnyen összekeverhetőek egy gyomorrontással.

– Megfontoltan kell például nyers tojásból készült ételeket fogyasztani, hiszen könnyen meglehet a baj. Csak friss árut vásároljunk, és az általunk elkészített, könnyen romló ételeket időben tegyük be a hűtőbe. Hangsúlyozom, hogy ezek mellett kihagyhatatlan a rendszeres kézmosás is, főleg étkezés előtt. Ám ha megtörtént a baj, és rosszul érezzük magunkat, fájdalmunk, tüneteink pedig nem hogy alábbhagynának, hanem erősödnek, akkor érdemes orvosi segítséget kérni, hiszen könnyen előfordulhat, hogy egy egyszerű gyomorrontáson túlmutat már a betegség, és szalmonella áll a háttérben – fűzte hozzá az egészségügyi dolgozó.

Perédi Péter komáromi mentőtechnikus, aki a Közép-Dunántúli Régió Kommunikációs munkatársa is egyben.
A védőfelszerelés nem ciki, ha a szabadtéren kerékpározunk, rollerezünk (Forrás: Novotni Ákos / 24 Óra)

– Jelentős kérdéskör fürdőzés is, hiszen a vízparti, vízi balesetek is gyakoriak nyáron. Ennek legfőbb oka a vízben való elmerülés, amely akár végzetes kimenetelű is lehet. Fontos, hogy ne a déli órákban, teli hassal, viharjelzés idején, esetleg ittas állapotban menjünk a vízbe. Elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű, alkoholmentes ital fogyasztása is, amely felnőttek esetében meghaladhatja a napi 3-4 litert is. Mindemellett a bőr károsodása és a napszúrás ellen használjon mindenki megfelelő faktorszámú naptejet, illetve sapkát. Utóbbival elkerülhető a napszúrás, amely akár tönkreteheti az egész nyaralást is. De nem szabad megfeledkezni itt sem a védőfelszerelésekről. Fontos, hogy mindenki életkorhoz és úszástudáshoz megfelelő eszközökkel induljon el fürdőzni – hangsúlyozta az életmentő, hozzátéve, nem ritka ilyenkor az allergia, a rovar- és kullancscsípés sem.

– Gyakoriak ezek is, amelyek megelőzésére elég nehéz felkészülni. Éppen ezért szükséges, hogy a rövidebb-hosszabb kirándulások, túrázások előtt vegyünk magunkhoz rovarcsípésre való krémet, sprayt, az allergiás tünetek megelőzésére, enyhítésére pedig antihisztamint tartalmazó vagy szteroidos készítményt, amit azonnal beadhatunk magunknak, ha szükséges. Viszont ha a tünetek ennek ellenére sem enyhülnek, azonnal hívjunk orvosi segítséget, mivel az akár életet is menthet – mondta a szakember, aki hozzátette, hogy a csípések után nem minden szervezet reagál azonnal, így fontos, hogy figyeljük az anafilaxiás sokk tüneteit.

Perédi Péter komáromi mentőtechnikus, aki a Közép-Dunántúli Régió Kommunikációs munkatársa is egyben.
Az allergiás reakcióra nehéz felkészülni, ám a szteroidos készítmények és az antihisztamin segíthet, ha baj van (Forrás: Novotni Ákos / 24 Óra)

Ide soroljuk többek között a csalánkiütések megjelenését, melyek viszketnek, és gyorsan szétterjednek a bőrön. Gyakran megduzzadnak a szemhéjak, az ajkak, valamint a gége. Az anafilaxiás sokk esetén nem csupán a szívverés lehet szaporább, hanem ezzel együtt lecsökkenhet a vérnyomás, amely eszméletvesztéssel járhat. Mivel a nyári időjárást kedvelik a kullancsok, ezért elengedhetetlen, hogy egy-egy szabadban töltött nap után alaposan átnézzük a testünket. Ha kullancsot találunk, fontos, hogy a vérszívót minél hamarabb eltávolítsuk, az érintett területet pedig fertőtlenítsük. A patikákban vény nélkül, használati utasítással bárki vehet ilyen eszközt, és jódtartalmú kötszert is. Nem szabad szemet hunyni a kerti sütögetésekkor előforduló balesetekről sem.

Perédi Péter komáromi mentőtechnikus, aki a Közép-Dunántúli Régió Kommunikációs munkatársa is egyben.
A szabadtéri főzések, sütögetések is rejthetnek veszélyeket magukban (Forrás: Novotni Ákos / 24 Óra)

– Számtalanszor tapasztaljuk a kollégákkal, hogy az égési sérülések többnyire figyelmetlenségből erednek. Fontos, hogy a tüzet ne tévesszük szem elől, illetve a lángok környékén ne szaladgáljunk, és ne te tegyünk hirtelen mozdulatokat, mert hamar bekövetkezhet a baj. Az égési sérüléseket négy fokozatba soroljuk. A kórkép súlyosságát az érintett felület nagysága, az égés foka és az életkor határozza meg. Ha bekövetkezett a baj, akkor azonnal tárcsázzuk a segélykérőt, ahol a mentésirányító telefonos segítséget nyújt mindaddig, míg a mentők kiérkeznek – fűzte hozzá a szakember.

Jó, ha van otthon - Fontos, hogy mindenkinek legyen otthon házipatikája. Ahogyan a mentőtechnikus fogalmazott: egy kisebb dobozban is könnyedén tárolhatjuk azokat az elsősegélynyújtáshoz szükséges eszközöket, amelyekkel akár életet is menthetünk. Ilyen például fertőtlenítő, amelyek kiválasztásakor lehetőleg törekedjünk arra, hogy az ne allergizáljon és közvetlenül a sebbe is belekerülhessen, ne csak a seb környékére. Kis helyen is elfér és jó ha van: gumikesztyű, mull-lap és mullpólya, hálós kötöző, sebtapasz, égési kötszer vagy égési zselé, olló, kullancscsipesz, izolációs fólia, háromszögletű kendő vagy flexibilis végtagrögzítő, valamint a fentebb említett allergiák miatt antihisztamin tartalmú készítményt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában