Életút

2022.06.07. 15:00

Sulyok Gabriella, grafikus, filmrendező volt a József Attila Megyei és Városi Könyvtár vendége

A művésznővel Jász Attila, azaz Csendes Toll beszélgetett.

Veizer-Sugár Gabriella

Sulyok Gabriellát Csendes Toll faggatta

Forrás: 24 Óra

Fotó: Veizer-Sugár Gabriella

Sulyok Gabriella grafikus, filmrendező volt a vendége Jász Attilának, azaz Csendes Tollnak az Új Forrás folyóirat szerkesztőségi estjén legutóbb a József Attila Megyei és Városi Könyvtárban. Különlegesen gazdag életút rajzolódott ki a beszélgetés során.

Sulyok Gabriella Sopronban született. Soha nem is tudott teljesen elszakadni a várostól. Elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, a Magyar Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező-operatőri képzésére is járt. Öt évig, 1965-től 1970-ig élt Bagdadban, és dolgozott az Iraki Régészeti Múzeumban, ahol három kötet kosztümtörténeti könyvet rajzolt: a sumer, babiloni és asszír viseleteket.

Miután hazaköltözött, grafikával foglalkozott. Képzőművészeti videófilmeket is készített. Számos elismerést vehetett át, köztük a Munkácsy-díjat. Sok fa- és tájábrázolása mellett a kifejező emberi arcról beszélt a hallgatóságnak. Vallja: a film emberi tájképe az arc. Utazásai során szeretett elmélyedni az arcokban. 

Sopron, Budapest és Bagdad után – 1970-ben találtam meg a rajzolásban kifejezésem őszinte lehetőségeit. Minden, ami azóta történt velem, a grafika: a vonal, a tónus, a fény rejtélye felé irányított. Még a látszólagos kitérő, a film is. Vallom, hogy a rajz erkölcsi tartás, hitvallás, vélemény. Hiánya mindent elárul. Nem imitálható. Nem szakmai kérdés, fontosabb: talpon maradás, hűség, tisztánlátás és bátorság

 – írja ars poetikájában a művész. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában