Szűrések, mérések

2022.05.23. 10:32

Nem akármilyen Madártejről mesélt Győrfi Pál a leányvári egészségnapon

Az érdekes programok mellett bőrgyógyászati szűrésen, ortopédiai vizsgálaton, látás- és hallásellenőrzésen, tanácsadásokon vehettek részt az érdeklődők.

W. P.

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

Május 21-én, szombaton a Farkas János Művelődési Házban a Leányvári Nagycsaládosok Egyesületének 17. egészségnapján többek között bőrgyógyászati szűrésen, ortopédiai vizsgálaton, látás- és hallásellenőrzésen, tanácsadásokon, illetve további érdekes programokon vehettek részt az érdeklődők.

Tóth Ágnes, a szervezet elnöke elmondta, hogy a kezdetekkor elsősorban azokat a kisgyermekes anyukákat kívánták megszólítani, akik nehezen jutnak el az orvosokhoz. Később a rendezvényüket összekötötték a gyereknappal is, így például a fiatalabb korosztály tagjait játékokkal is várták a közeli sportpályán, most viszont kizárólag az egészségnek szentelték a napot. 

A József Attila Megyei Könyvtár Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerének (KSZR) támogatásával a rendezvényen meghívott előadóként Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője is részt vett, aki a házigazdával, Albert Józseffel beszélgetett. A mentőtiszt említette, hogy fiatalon a Madár­tej nevű zenekarban játszott és többek között mesélt arról is, hogy gyermekként érdeklődve hallgatózott a budapesti Markó utcai mentőállomás ablakainál.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában