Méhészet

2022.05.29. 15:30

Mi mindent tehetünk a méhekért, ha nem vagyunk méhészek?

Amennyiben a méhek kihalnának, annak súlyos, beláthatatlan következményei lennének.

Gál László

Forrás: Facebook/Czidlina Balázs

Itt a nyár, javában nyílnak a vadvirágok és lassan a takarmányvirágok is kibontják szirmaikat, így munkához látnak megyénk méhészei is. Czidlina Balázs 1988-ban  látott meg egy méhészettel foglalkozó könyvet, melyet azonnal megvásárolt. A szakkönyvet olvasgatva beleszeretett a méhészet tudományába, majd összeismerkedett egy vele egykorú méhésszel, akitől eltanulta a mesterség csínját-bínját. Balázs korán megértette, hogy mivel rovarokról beszélünk, jó kellő tisztelettel bánni velük. Aki nem tudja, hogyan kell egy méhcsaládhoz megfelelően közeledni, az ne is közeledjen feléjük, ugyanis a méh csakis védekező ösztönből támad, amivel egyúttal fel is áldozza saját életét. 

Két éven át tanultam a méhészet fortélyait, majd végül a gondolatokat tett követte és vásároltam három méhcsaládot, akikért már vállalnom kellett a felelőséget. Aztán a családok egyre gyarapodtak, most pedig már azon vettem észre magam, hogy eltelt  13 év

− emlékezett vissza Balázs, aki hozzátette: a méhészet egy csodálatos világ. 

Czidlina Balázs. méhész
Forrás: Facebook/Czidlina Balázs

Jelenleg 40-60 méhcsaláddal dolgozik amely elmondása szerint munkában sok, önálló megélhetéshez azonban kevés. Bővítést egyelőre nem tervez, hiszen a méhek folyamatos gondozást igényelnek, amihez nagyon sok időre és odafigyelésre van szükség. Nem elég ellenőrizni őket, hiszen talán kevesen tudják, hogy a száraz, meleg időszakban például itatást is igényelnek.

Egy ilyen kánikulás időszakban, mint amely a közelmúltban volt, iszonyú mennyiségű vizet tudnak meginni. Hogy mondjak egy konkrét számot: ennek a 40-60 családnak hetente 100-120 liter vizet töltök fel az automata itatókba 

− mutatott rá Balázs. 

A méhek gyakorlatilag azt a munkát végzik el helyettünk, melynek jóvoltából hozzájuthatunk a növények terméséhez. Ennek köszönhetően juthatunk gyümölcsökhöz, a különböző fajtájú mézekhez, méhviaszhoz, propoliszhoz, virágporhoz és méhméreghez, mely számos ízületi megbetegedés kezelésére alkalmas gyógyhatású készítmény.  Megyénkben kora tavasszal, amennyiben az időjárás is megfelelő, már a gyümölcsfák virágából tömegesen készül az úgynevezett vegyes virágméz, majd következik az akác, végül nagy hordást biztosít a repce és a napraforgó is. Emellett számos vadvirágból is készül finom méz a műhelyekben. 

Jómagam azt tapasztalom, hogy a mézre és a méhészeti termékekre növekvő igény van. Európai szinten a magyar méhészet  jelentősnek számít, tulajdonképpen méhészeti nagyhatalom vagyunk. Nagyjából 20 ezer regisztrált méhész tevékenykedik hazánkban, ami jónak mondható, hiszen ez nagyságrendileg körülbelül 1 millió méhcsaládot jelent. Ahogy azonban mondtam, a méhészet rengeteg munkát jelent, emellett a gazdaságban egyre több a monokultúra és a vegyszerek használata sincs jó hatással a méhekre, ami a méhekkel aktívan foglalkozó számát is csökkenti

Rajzó méhek
Forrás: Facebook/Czidlina Balázs

− mondta el Czidlina Balázs, aki kiemelte: napjainkban folyik egy uniós projekt, melynek fő célja, hogy a mezőgazdaságban használt vegyszerek mennyiségét csökkenteni kell. Ez nyilván nem mehet a gazdaság kárára, viszont meg kell találni azt a mindenkinek megfelelő módszert, amely kevésbé veszélyes a környezetre, a méhekre és minden egyéb beporzó rovarra. Balázs emellett hozzátette, hogy attól, hogy nem vagyunk méhészek, mindannyian segíthetjük munkájukat és a méhek életét is. Ennek módja, hogy ültessünk minél több virágot környezetünkben, hiszen ez mind a méheknek, mind pedig minden beporzó rovarnak nagyon fontos. 

Nagyon nagy pozitívum lenne a méhek és a méhészek esetében, ha a közterületeken nem lenne olyan nagy elvárás a zöld gyep felület. Ezt mi, méhészek, csak úgy hívjuk: zöld sivatag. A zöld fűben nincs virág, ha nincs virág, nincs rovar, ha nincs rovar, kevesebb az élet. Ésszerű döntéseket kell hozni az embereknek, és például a gyomnövények kikiáltott pitypangban a virágot kellene meglátnunk és nem a gyomot

− hangsúlyozta a méhész, aki hozzátette: célszerű lenne úgy karbantartani a városi és város határában lévő zöldterületeket, hogy ne golfpálya minőségű területeket alkossunk, hanem olyanokat, ahol néhány vadvirág is megterem. Ez nem csak a rovaroknak lenne jó, hanem nekünk is. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában