2022.04.24. 20:18
Megtisztították az utat: a Giro d’Italia nemzetközi kerékpáros versenyre készülnek a tokodiak
Az önkéntesek Bánhidi László polgármester irányításával érkeztek a helyszínre, három óra alatt huszonöt zsák szemét gyűlt össze.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Faragó Ferenc
Május 6-án halad át a település határában a Giro d’Italia nemzetközi kerékpáros verseny mezőnye, éppen ezért az önkormányzat a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel együttműködve, ehhez a rendezvényhez kapcsolódva szervezte meg a hagyományos települési szemétszedését. Megtudtuk, hogy szombaton a helyiek a gyülekező után Bánhidi László polgármester iránymutatása alapján elindultak a helyszínre. A Magyar Falu Program keretében elnyert támogatásból megvásárolt kisbusszal szállították az önkénteseket a Bajnai út különböző szakaszaira, a résztvevők három óra alatt mintegy huszonöt zsáknyi szemetet szedtek össze az 1119-es út tokodi szakaszán. Az önkormányzat tájékoztatása szerint, mivel relatíve sokan csatlakoztak az akcióhoz, így az 1119-es úthoz csatlakozó 1118-as út mentén is tevékenykedtek, illetve zsákokba tették a hulladékot. Bánhidi László polgármester elmondta: a település vezetése fontosnak tartja a környezettudatosságra való nevelést, éppen ezért a jövőben is szeretnének hasonló közösségépítő programokat szervezni.