Április 11.

2022.04.11. 07:00

Ma van a költészet napja: Csuja Imre mondott verset Bábolnán és Tokodon is

Bábolnán a Szabadidőközpontban, Tokodon a Lukácsi Máté Művelődési Házban verselt az ismert Jászai Mari-díjas színművész.

K. D., W. P.

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. D.

Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend/A szobában lakik itt bent?

– indította műsorát Petőfi Sándor Anyám tyúkja című művével Csuja Imre. Az ismert színművész a magyar költészet napja alkalmából érkezett a bábolnai szabadidőközpontba, ahol Petőfi művei mellett Arany János, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Ady Endre verseiből is előadott pár csokorra valót. A színész azt is megosztotta a közönséggel, a versek iránti rajongása, vonzalma, szerelme ötéves korában kezdődött.

Hajdúnánáson, ahol születtem, egy kis, nádfedeles házban laktunk, nem volt se televízió, se rádió, se víz, se villany. Viszont milliomosok voltunk. Időmilliomosok. Volt egy klassz nagyanyám, akinek az volt a hobbija, hogy verseket tanított nekem.

– mesélte el közönségének a színész, aki először hallás után tanulta a költeményeket, hatéves korára pedig megtanult írni, olvasni.

– Akkoriban az volt a szokás, hogy az emberek esténként összejártak harminc-negyvenen, mentek „tanyázni”. Mikor kifogytak a pletykából, mindig azt mondták: Imi, mondj egy verset! Így lett ennek az estemnek is ez a címe. Előttük tapasztaltam meg először a lámpalázat, ami a mai napig elkísér, de enélkül nem lehet ezt a pályát csinálni – idézte fel Csuja Imre Bábolnán.

Tokodon is mondott - Pénteken a Költészet napja alkalmából a Lukácsi Máté Művelődési Házba látogatott Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművész, valamint Szepesi Zsuzsanna tokodi származású, kétszeres nívódíjas költő, akik az önkormányzat, illetve a József Attila Megyei és Városi Könyvtár támogatásával adhatták elő műsorukat. Az „Imi, mondj egy verset!” ma Szepesi Zsuzsannával elnevezésű rendezvényen Bánhidi László polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, hogy eredetileg 2020-ban kívánták megrendezni a programot, csakhogy a pandémia közbeszólt. Az előadáson Szepesi Zsuzsanna saját verseit, míg Csuja Imre a magyar irodalom nagy alakjainak költeményeit, végül Babits Mihály Jónás könyvének egy részletét szavalta el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában