Gépek járják a határt

2022.04.22. 15:35

Drágulhat idén a gyümölcs - a banai gazda elmondta, milyen termésre számítanak

A határ erő- és munkagépektől hangos, miközben a gyümölcsösök „hallgatnak” vagy a fák éppen virágot bontanak.

Petrik József

Kép alá: A cseresznyefák már javában virágoznak, miközben a gyümölcsös „csinosítása” az utolsó fázisába érkezett

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

A banai határt már a vetőgépek járták, amikor Nagy Sándor, mezőgazdasági vállalkozó, az Agroseft Bt. vezetőjének „messzi földön híres” gyümölcsöséhez közeledtünk. A kátyúkkal szabdalt aszfaltút itt-ott földesre váltott, kirázva a lelket az emberből. Azonban megérte zötykölődni. Az egykor mezővédő erdősávként szolgáló akácos tövében ugyanis egy hatalmas, virágba borult cseresznyés kert tárult a vándor szeme elé...

– Tíz éve telepítettük ezt a gyümölcsös – mondta „házigazdánk”. – A teljes terület nagysága meghaladja a kilenc hektárt. Ebből több mint hat hektárnyi az intenzív cseresznyés. Ekkora ültetvényt, az elmúlt évtizedben, sehol sem telepítettek. A cseresznyést mikro-szórófejes és csepegtető rendszer kombinálásával öntözzük. Emellett jég- és madárvédő hálóval be tudjuk fedni az egész kertet.

A birtokon Cordia és Regina cseresznyefajták találhatók, amelyeket a szakma szezonzárónak is nevez, mert ezek a nemesített fajták későn érnek. Nagy Sándor elsősorban exportra termel. Viszont ezeknek a cseresznyéknek a zamata, íze nagyságrendekkel finomabb, mint a korábban érőké. A jóval hosszabb eltarthatóságukról pedig ne is beszéljünk!

Bana határában fehér virágözön fogadja az „utazót”. Itt található kis hazánk egyik legszebb, legkorszerűbb technológiával művelt és öntözött cseresznyéskertje. T
Forrás: Novotni Ákos / 24 Óra

– Az elmúlt évek szélsőséges időjárása alaposan kibabrált a gazdákkal – mesélte az agrármérnök. – Tavaly és tavaly előtt száz százalékos volt itt a fagykár. A klímaváltozás óriási károkat okoz az agráriumban. Abszolút bizonytalanná vált például a csonthéjasok termesztése. Az idén is előfordult, hogy a túl korai rügyekben kárt tettek a fagyok. De most korántsem akkora baj, mint az előző időszakokban. Amennyiben április végén, május elején nem kapunk jeget vagy fagyot, úgy egy jó közepes termésre számíthatunk. Ez azt jelenti, hektáronként több mint tíz tonna gyümölcsöt is leszedhetünk.

A gyümölcsök ára idén „fájni” fog - A jelenlegi árak mellett egy hektár gyümölcsös fenntartásának, művelésének éves költségei meghaladják az egy millió forintot. Na már most, ha ezt valaki meghallja, nem vág okvetlenül kertészkedésbe. Vendéglátónk, Nagy Sándor azt is elmondta, hogy az utóbbi időszakban brutálisan megnövekedtek a termeléshez elengedhetetlen inputanyagok úgy, mint növényvédőszerek, illetve műtrágyák és egyéb kemikáliák árai. A gazdák érdeklődve várják a piaci helyzet alakulást, és azt, hogy a termések ára is követi ezt a drágulási folyamatot. Amennyiben az agrárvállalkozók a drágulás mértékét részben vagy egészében érvényesíteni szándékoznak a végtermék árában a piacon, akkor az nekünk, vásárlóknak nagyon fájhat. A hús és húskészítmények „tarifájának” emelkedése után ugyanis a gyümölcs ára is az egekbe szökhet.

A gyümölcsös most a „mesterhármas” időszakát éli, ami az ilyenkor szükséges három permetezést takarja. A virágzás kezdetekor, a derekán és a sziromhullás idején kell gyomírtózni. Ottjártunkkor a második „beavatkozással” végeztek.

– Most a sorközök úgynevezett mulcsozása, – ami egyfajta talajtakarást jelent felaprított gallyakkal, lenyírt fűvel – következik, valamint a tőaljak permetezése – jegyezte meg Nagy Sándor. A jó kertész ilyenkor metszőollóval kezében járja az ültetvényt, és az utolsó simításokat végzi, hogy „pofásak” legyenek a gyümölcsfák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában