Ukrajnába utazott Vujity Tvrtko: rádiósként segíti a háborús országban rekedteket

Vujity Tvrtko édesapja egy mondata miatt ült repülőre és ment a háborús Ukrajnába, hogy ott legyen, ahol most a leginkább segíteni kell.

Menj oda, ahova menned kell, és tedd azt, amit tenned kell

– idézte a fülében valószínűleg gyakran visszhangzó szavakat Tvrtko, aki ezzel a mondattal indokolta útját a háborús országba.

IGEN, Ukrajnában vagyok. Felszálltam egy repülőre a békés, nyugodt, napsütötte lakóhelyemen, Hawaiion, és eljöttem ide, mert úgy éreztem, hogy most itt nagyobb szükség van rám. Misszióm első részében egy kicsi, de most annál fontosabb ukrán-magyar kétnyelvű rádiónak leszek a magyar műsorvezetője.

– írja közösségi oldalán az újságíró, akinek a felesége, és OSE Lions játékos fia révén kötődik Oroszlányhoz. Mint írja, a műsornak nem a vendége és nem is riportalanya lesz Ukrajnában, hanem a házigazdája, a helyi Birta Zoltánnal közösen. 

Hosszú szervezés áll mögöttem, egy nagy kihívás előttem, melynek hittel és nagy alázattal állok neki, hogy Kárpátalja magyarsága érezze: nincs egyedül. Apró csepp vagyok a tengerben, jól tudom, de a hatalmas óceán is apró cseppekből áll! Itt vagyok hát...

– fogalmaz friss bejegyzésében Vujity Tvrtko, aki, hogy megmagyarázza döntését, egészen 1991-ig ugrik vissza az időben. Mint írja, a Zágrábi Tudományegyetem újságíró szakára vették fel az érettségi után, éppen akkor, amikor az egykori Jugoszláviában a konfliktusok kezdődtek. Úgy alakult, hogy Tvrtko a Magyar Televíziónak ajánlkozott, hogy  tolmácsolna a térségben forgató stábjuknak. Aztán egy éjszaka háborús blokádba kerültek. A stáb nem tudott bejutni, az akkor 19 éves Tvrtko pedig nem tudott kijutni Eszékről, s mint írja:

Így lettem tolmácsból botcsinálta haditudósító, szinte gyerekként.

Abban a helyzetben a helyi rádió magyar adását hallgatva, majd készítve értette meg, mit jelent egy háborús veszélyben a magyar embereknek a magyar szó.

Én voltam a hírolvasó és a kívánságműsor vezetője. Beolvastam a halottak számát és azt, hogy hol lehet vért adni és kenyeret kapni, majd zenéket küldünk a betelefonálók rokonainak... S dolgoztam éjjel és nappal, sírtam, zokogtam, féltem, de legalább annyira tudtam, nekem ott kell lennem.

– meséli posztjában történetét, melyet aztán úgy folytat, hogy azt is elárulja, milyen körülmények között hangzott el szénbányász édesapja szájából az ominózus mondat, amely még most, ennyi év távlatából is arra motiválta, hogy a háborús Ukrajnába menjen segíteni magyaroknak, magyar szóval.

Ültem a Csendes-óceán partján és azon gondolkoztam, hogyan történhetett meg mindez... Emberek sebesülnek és halnak meg, milliók hagyják el az otthonaikat, gyermekek, ártatlan civilek vesztik életüket a borzalmas háborúban. Kárpátaljai magyarság helyzete pedig különösen nehéz. Nem az ő háborújuk, mégis van már magyar halottja, özvegye és árvája ukrajnai vérfürdőnek. Napi kapcsolatban voltam a helyiekkel. Kérdeztem, hogy miben tudnék segíteni. Egyik ottani barátom azt mondta: „Félünk. Itt most a nyugodt, higgadt szónak különleges ereje lenne...

– írja Tvrtko magyarázatként bejegyzésében, hozzátéve, hogy már javában dolgozik a helyszínen. A tudósító egy bejegyzést is közzétett, amelyben a részleteket is elárulja a készülő műsorról.