Tisztító-túra

2022.03.22. 17:49

Szemétet szedtek a diákok Komáromban és Esztergomban: bontott autó darabjai is előkerületek

Kedden, a víz világnapja alkalmából szemétszedést hirdetett a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ): a nyolc dunai helyszínen mintegy ezren, köztük számtalan diák gyűjtötte össze a hulladékot.

W. P./ K. D.

Az esztergomi diákok egy bontott autó maradékát találták meg

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Osvald Zsolt, a KEMHESZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy a kezelésükben lévő folyószakaszon, tehát Pilismarót-Basaharctól egészen a komáromi vasúti hídig tevékenykedtek az önkéntesek. Köszönetet mondott az önkormányzatoknak és az egyes tagszervezeteiknek, hogy lehetőségeikhez mérten segítették az akciót. Véleménye szerint a horgászok, illetve kirándulók által hátrahagyott szemét mellett a kommunális hulladék is megfigyelhető a vízparton. 

Úgy véli, hogy a gyermekek szemléletmódjának megváltoztatásával jelentős javulás érhető el. Erős Gábor, Esztergom alpolgármestere – aki a teherkompnál szedte a hulladékot a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium diákjaival együtt – szerint az ilyen akciók arra is jók, hogy megmutathatják a szemetelőknek, hogy mekkora munkával lehet rendet tenni utánuk. Másrészt a résztvevők az élményeik alapján megtanulják, hogy a szemétnek nem a természetben, hanem a kukában a helye.

Komáromban két helyszínen is szedtek szemetet iskolások és önkéntesek. Benczik Attila horgászegyesületi vezető elmondta, a kezdeményezés célja az, hogy a fiatalokat a környezetet tiszteletére, megóvására neveljék, és arra, másokat is biztassanak arra, hogy ne szemeteljenek. Két iskola segítségét is kérték, hogy részt vegyenek a példamutató akcióban, de a gyerekek mellett a horgászegyesület tagjai ugyancsak gyűjtöttek hulladékot ezen a napon.

A Feszty Árpád Általános Iskola tanulói a Csillagerődtől indultak a Bocska-tó irányába, míg a Szőnyi Bozsik József Általános Iskola diákjai a Szőnyi-szigetek környezetét kezdték megtisztítani. A bozsikosokhoz csatlakozva azt tapasztaltuk, egy tanóra alatt rengeteg hulladékot gyűjtöttek. A lelkes gyerekek műanyag csövektől, sörös dobozoktól, műanyag palackoktól tisztították meg a környezetet, de még játékpénzt, cipőt, kabátot és kutyalabdát is rejtett a part. A gyerekek emellett madártollakra, és állatkoponyákra is leltek, amelyeket nagy érdeklődéssel szemléltek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában