Szépül a település

2022.03.26. 11:00

Hársfákat ültettek el a máriahalmi főtéren

Az erdők világnapja alkalmából két hársfát ültetett el a főtéren a Máriahalmi Faluvédő Egyesület.

W. P.

Az eseménybe bekapcsolódtak a Máriahalmi Alkotó Civilek is (MACi), akik a helyszínen felállított sátraknál, padoknál agyagból fecskefészkeket készítettek a gyermekekkel és felnőttekkel. 

Murczin Kálmán polgármester, az egyesület elnöke elmondta, hogy a főtéren, a futballpálya mellé korábban négy, apró levelű hársfát ültettek el, melyek közül egyet már korábban ki kellett vágni, egy másik példány pedig megbetegedett. A pótlásuk gyanánt a civil szervezet negyvenezer forintért vett két facsemetét, melyek idővel magasra nőhetnek és árnyékot biztosíthatnak a parkban játszó gyermekeknek. 

Aznap az egyesület tagjai a műemlékház udvarán még tavaly, az önkormányzat által megvásárolt almafát is elültették. A szervezet arról is beszámolt, hogy a faültetéskor József-nap volt, ebből az alkalomból hagyományőrzők, nemzeti érzelmű civilek kopjafát avattak Sobri Jóska legendás betyár tiszteletére a főtéren

 

Címkék#faültetés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában