2021.11.28. 17:19
„Nagyon szeretem Tatát” – különlegességet is tartogatott a Tatai Vadlúd Sokadalom (Fotók)
A csípős hideg és az eső sem szegte kedvét a madárkedvelőknek attól, hogy kilátogassanak a 21. Tatai Vadlúd Sokadalom programsorozatára. Az idei év különlegesebb az előzőeknél, hiszen rekordmennyiségű égi vándor pihen meg esténként Öreg-tó medrében.

Forrás: 24 Óra
Fotó: Zantleitner Ingrid
A tatai Öreg-tavon idén rekordmennyiségű, mintegy 63 ezer 200 vadlúd pihen meg esténként az elkövetkező időszakban, egészen február végéig, március elejéig, ugyanis akkor indulnak vissza északi költőhelyeik felé. Ám, akik ezekkel a védett szárnyasokkal akarnak találkozni, azoknak – stílszerűen – hajnali vagy esti bagolynak kell lenniük, mivel napközben a tó „maradék” víztükre maga a nyugalom tengere számukra.
Ettől függetlenül rengetegen látogattak ki szombaton is a 21. Tatai Vadlúd Sokadalom programsorozatára. A szenvedélyes égi vándor figyelők és a csicsergők világát kedvelő, hétköznapi érdeklődők csak védettségi igazolvány bemutatásával léphettek az Építők parki madármegfigyelő torony területére. A szeszélyes időjárás sem szegte kedvét a kilátogatóknak attól, hogy fotózzanak és távcsővel kémleljék a vizet, illetve az eget. Noha a tömegből elvétve egy-egy mondatra mégis figyelmesek lettünk: – miért éppen most zendített rá? – hangzott el a költői kérdés az újonnan érkezőktől, akik végül az eső ellenére is maradtak.
Nem is csoda, hiszen az árusok idén is kitettek magukért. Az ezerféle kellemes illat kavalkádja már a tópart megközelítése előtt mindenkit elért. Minden volt, mi szem-szájnak ingere: töltött kürtös kalács, megannyi sajt- és méz különlegesség, meleg tea és persze bőséges volt a kínálat az ilyenkor közkedvelt forralt borból is. A kereskedők között akadt olyan, aki nem a gasztronómiai portékáival csalogatta az érdeklődőket, hanem az állatvilághoz kapcsolódó ajándéktárgyaival, festményeivel, gyógynövényekkel bélelt plüssállataival.
Tatai Vadlúd Sokadalom az Öreg-tó partján
A vadludak megfigyelése mellett, az egyik legszembetűnőbb látványt a német származású, Bönsch Stefan alkotása nyújtotta, aki egy jókora olajfestményen dolgozott közvetlenül a tóval szemben.
– Nagyon szeretem Tatát. A barátaimmal szinte minden évben eljövünk erre a rendezvényre. Tavaly nem sikerült, de most nagyon örülök annak, hogy itt lehetek. Minden alkalommal festettünk egy képet. Amit most láttok, az az egyetlen, amin már 3 éve dolgozunk. Idén remélem már befejezzük – tette hozzá széles mosollyal a festő.
További részleteket a 24 Óra november 29-i számában olvashatnak!
